2024. június 2. - Kármen, Anita

A Fidesz szerint a kormány egy ingatlanügynökség

A Fidesz szerint néhány hónnappal a kormány mandátumának lejárta előtt egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ez a kabinet egy ingatlanügynökségnek felel meg.
2009. november 5. csütörtök 17:43 - HírExtra
Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy a Magyar Nemzet csütörtöki számában - egy birtokába jutott dokumentumra hivatkozva - azt írta: értékesítené a kormány az állami üdülővagyon egy jelentős részét, köztük a balatonőszödi kormányüdülőt is.

A politikus a cikkre utalva emlékeztetett: nemcsak a balatonőszödi üdülőt, hanem más, nagy értékű, Balaton-parti szállodát és a lovasberényi üdülőszállót is eladná a kormány. Pályáztatás útján írnának ki közbeszerzési eljárást az üzemeltetésre - ismertette Balsai István, hozzátéve: régóta tudni lehet, hogy a privatizáció első lépése mindig az üzemeltetési jog átadása.

Pártja nevében hangsúlyozta: követelik, hogy a kormány álljon el szándékától.Az ellenzéki képviselő szerint "sajátos", hogy a névsor mindig ugyanaz: vagy Szilvásy György, vagy felesége, vagy Gyurcsány Ferenc áll az ügyek, a döntések, az előkészítések mögött.
Balsai István közölte: ha a Fidesz kormányra kerül, minden ilyen szerződést, "minden ilyen sebtében elképzelt és végrehajtott bizniszt, ingatlaneladást, végkiárusítást" felül fog vizsgálni. Hozzáfűzte, se az üzemeltetők, se az esetleges vevők ne számítsanak arra, hogy ezek az ügyek nyom nélkül továbbvihetők lesznek.

A kormányszóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján azt közölte: nyílt közbeszerzési eljárással értékesíti 13 állami üdülő üzemletetési jogát a Miniszterelnöki Hivatal Központi Szolgáltatási Főigazgatósága.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását