2024. június 18. - Arnold, Levente

A Fidesz ismét idézetekkel válaszolt

A Fidesz ismét a szocialisták és a szabad demokraták kormányzására, korruptságára vonatkozó idézetekkel reagált Szabó Zoltán (MSZP) szerdai sajtótájékoztatójára, amelyen a politikus azt mondta, egyre fenyegetőbben körvonalazódik a "narancsszínű világ", vagyis az, hogy milyen lenne, ha a Fidesz kerülne hatalomra.
2009. november 4. szerda 15:23 - HírExtra
Azzal kapcsolatban, hogy Szabó Zoltán Nádas Péter író nevét is megemlítette egy publicisztikáról szólva, Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, "ha már Nádas Pétert emlegeti Szabó Zoltán, akkor Nádas Péter következő szavait ajánljuk figyelmébe: +A Magyarországot hosszú időn át kormányzó baloldal is csődöt mondott, a liberálisok is kudarcot vallottak. Mind korruptak+".
Veresné Szabó Éva balatonőszödi szavaival összefüggésben a helyettes szóvivő úgy fogalmazott, az MSZP-s országgyűlési képviselő "lebukása után (...) nem hinnénk, hogy az MSZP-nek tovább kellene +molnároszkároznia+".

A folytatásban Cser-Palkovics András a már ismert idézetekkel válaszolt. Emlékeztetett Tóth Károly (MSZP) képviselő azon szavaira, hogy "tiszta szívből utálom a korrupciót, mert ráment az MSZP", illetve Lendvai Ildikó MSZP-elnök mondatára, amely úgy hangzik: "Szégyen, ha magunkon hagyjuk a bélyeget. Utálom, ha mások helyett kell szégyenkeznem, és elegem is van belőle."

Mellettük például Hegyi Gyula volt szocialista európai parlamenti képviselőnek és Ba:cher Ivánnak, a Népszabadság publicistájának az MSZP körüli korrupciógyanús ügyeket taglaló mondatait idézte a közlemény.

Szabó Zoltán szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, a jobboldali kórus kirekesztő, gyűlöletkeltő hangokról szól. Ha a Fidesz kerülne hatalomra, "a melegeket börtönbe zárnák, az utcán könyveket égetnek, a nyilvánosság előtt pedig nem lehetne majd baloldali és liberális lapokat olvasni", ha ugyan maradnának ilyenek - mondta.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását