2024. június 2. - Kármen, Anita

Fidesz: újra a gyermekeket sújtja a kormány

A Fidesz szerint a kormány ismét a gyermekeket sújtja azzal, hogy a tervek szerint 2010-ben lényegében megfeleznék az iskolatej támogatására fordítható juttatás összegét.
2009. október 13. kedd 12:53 - HírExtra
Ágh Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, a Fidelitas elnöke budapesti sajtótájékoztatóján ezt annak kapcsán mondta, hogy a keddi Magyar Nemzet szerint a jövő évi költségvetési törvényjavaslatban az iskolatejre szánt forrásokat az idei 900 millió forintról 400 millióra csökkentené a kormány.

A politikus a tervezett intézkedéssel összefüggésben úgy fogalmazott: "régen volt ilyen sunyi kormánya és költségvetése Magyarországnak, mint most", a "Bajnai-csomag" ugyanis éppen azoktól vesz el, akik a legvédtelenebbek, akik egyáltalán nem tehetnek arról, hogy Magyarország ilyen mély válságba került.

Ágh Péter kifejtette: a támogatás 400 millió forintra csökkentésének következtében számos önkormányzat nem tudja majd biztosítani az iskolatejet a gyermekeknek, ez az összeg ugyanis csak 2010 első felére elég.

A Magyar Nemzet ezzel kapcsolatban azt írta, hogy a tanév vége után az a több mint 120 ezer óvodás és iskolás gyermek sem juthat hozzá a reggeli friss innivalóhoz, akik jelenleg mindennap kapják a két és fél deciliternyi tejet.

Az MTI kérdésére Ágh Péter közölte: minden kormánynak fontos a gyermekek alapvető étkezési lehetőségeinek megteremtése, ezért a Fidesz - kormányra kerülése esetén - biztosítani fogja a szükséges forrásokat erre a célra.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását