2024. június 2. - Kármen, Anita

4 gyereket szült apjától a 30 évig molesztált nő

Évtizedeken át húzódó molesztálási ügy rázta meg Ausztráliát, ahol egy apa 30 éven át tartotta fogva saját lányát, akit számtalan alkalommal erőszakolt meg.
2009. szeptember 17. csütörtök 14:34 - HírExtra
Az áldozat most már negyvenes évei közepén jár, vagyis apja fiatal kamaszkora óta tartotta őt fogva "szexrabszolgaként" - számolt be a Herald Sun című újság. A melbourne-i férfi apaságát DNS-vizsgálatok is igazolták, az "ausztrál Fritzlként" emlegetett erőszakolóra életfogytig tartó büntetés vár.

Az ügy nyilvánosságra került részleteiből kiderült, hogy az apa először akkor kényszerítette szexuális kapcsolatra lányát, amikor az még csak 11 éves volt. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy bántani fogja feleségét és a többi gyerekét, ha a kislány beszélni mer. Az áldozatnak három testvére volt, ők azonban még gyerekkorukban meghaltak.

A feleség állítólag egész idő alatt nem sejtett semmit, noha lánya és unokái 2005-ig velük egy fedél alatt laktak. "Nagy házban éltünk, így nem tudhattam. A férjemnek éles nyelve volt, sokat ivott" - mondta az erőszakoló házastársa.

A három évtized alatt a nő négy gyereket hozott a világra, de mindegyikük betegségekkel született, egyikük meg is halt.

A megdöbbentő ügyre már korábban fény derült, a nő először 2005-ben fordult a rendőrséghez. Akkor azonban annyira félt, hogy végül nem tett feljelentést. Az eset tavaly lépett komolyabb szintre, a hatóságok és a család azonban akkor úgy döntött, hogy nem tárják a nyilvánosság elé az ügyet.

A hatvanas éveiben járó családfőt 2009 februárjában fogták perbe, nyolcvan alkalommal elkövetett nemi erőszak miatt. A vádak között vérfertőző kapcsolat létesítése és szexuális indíttatású tettlegesség is szerepel.

Augusztus végén az Egyesült Államokat rázta meg hasonló eset, a gyerekként elrabolt Jaycee Lee Dugard 18 év múltán szabadult ki molesztálója karmai közül, a férfi két gyereket nemzett neki.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását