2024. június 1. - Tünde

Lakópark pályakezdő rendőröknek

Lakóparkot építenek fiatal, pályakezdő rendőröknek a létszámhiány enyhítésére a Szolnok megyei Jánoshidán.
2009. augusztus 31. hétfő 12:47 - HírExtra
Simon Tamás dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány az aláírást követő sajtótájékoztatón elmondta: Szolnok megyében 150-200 rendőri állás betöltetlen, különösen jelentős a hiány a szolnoki és a jászsági térségben. Az úttörő kezdeményezés célja, hogy aki a betöltetlen státuszra jelentkezik, azt kedvező feltételekkel saját tulajdonú lakás vásárlásához segítik - tette hozzá.

A főkapitány megfogalmazása szerint bíznak abban, hogy a lakáshoz jutás lehetősége nagyobb vonzerőt jelent majd a pályakezdéshez vagy áthelyezéshez, mint például a szolgálati lakás. A ház megvételéhez igyekeznek mindenféle anyagi támogatást megadni, amennyiben a jelentkező vállalja, hogy vásárlástól számított 10 évig a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság állományában teljesít szolgálatot.

Eszes Béla, Jánoshida polgármestere arról szólt, hogy örömmel vesznek részt a programban, hiszen az állandó rendőri jelenlét révén növekszik a falu közbiztonsága. Egyelőre 24 lakás épül a lakóparkban, de az önkormányzat a bővítéshez újabb földterületeket tud felajánlani.

Orosz István, az építtető IT HOUSE cég ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy az alkalmazott építési technológia gyors kivitelezést tesz lehetővé, a lakások szerkezetére 30 éves garanciát biztosítanak. Újságíró kérdésre azt válaszolta, hogy a lakópark építésének anyagai fedezetét cégük teremtette elő.

A rendőröknek épülő jánoshidai lakópark kellő számú jelentkező esetén 2010. áprilisára készül el, a 95 négyzetméter alapterületű, 1+2 fél szobás házak kulcsrakész ára bruttó 16,4 millió forint lesz.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását