2024. június 2. - Kármen, Anita

Az SZDSZ ellenzi

Az SZDSZ továbbra is ellenzi a 120 milliárd forintos önkormányzati forráskivonást - írta az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében Retkes Attila és Szentkuti Károly.
2009. augusztus 29. szombat 14:43 - HírExtra
A pártelnök és az SZDSZ önkormányzati és városfejlesztési kabinetjének vezetője úgy fogalmaz, hogy a szombati sajtóhírek szerint a kormány gyakorlatilag megállapodásra jutott az MSZP-frakcióval az önkormányzati forráskivonásról. Az SZDSZ viszont "mint felelős, mérsékelt, liberális ellenzéki párt" a költségvetésről, s ezen belül az önkormányzati büdzséről a benyújtott törvényjavaslat alapján alakítja ki végleges álláspontját - teszik hozzá.

A közlemény kitér arra: az SZDSZ országos ügyvivői testülete korábban világossá tette, hogy elfogadhatatlannak tartja 120 milliárd forint kivonását az önkormányzati rendszerből. Mint rámutatnak, az SZDSZ álláspontja változatlan, mert jelentős önkormányzati reform megvalósítása nélküli, 10 százalék körüli forráskivonás az önkormányzati szférából óvodák, iskolák, egészségügyi, szociális és kulturális intézmények működését veszélyezteti, illetve a legfontosabb fejlesztések leállítását teszi szükségessé.

Ezért az SZDSZ egy leendő önkormányzati reform legfontosabb elemeinek a bürokratikus működés jelentős csökkentését, az önkormányzati feladatok és hatáskörök ésszerűsítését, a párhuzamos feladatellátás megszüntetését, valamint a nemzeti és európai uniós fejlesztési források elosztásának decentralizálását tartja. Álláspontjuk szerint erre viszont már csak a következő kormányzati ciklusban kerülhet sor.

Retkes Attila és Szentkuti Károly felhívja a figyelmet arra, hogy az önkormányzati rendszer a lokális erőket mozgósítva sok olyan problémát old meg nap mint nap, amelyekkel a központi költségvetést tehermentesíti. Az SZDSZ támogatja a költségvetési források decentralizált elosztását, a helyi önkormányzatok megerősítését - fűzik hozzá. Véleményük szerint a kormányzatnak ezért a forráskivonásról már hetekkel korábban, az előkészítés során, tárgyalást kellett volna kezdeményeznie az önkormányzati szövetségekkel.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását