2024. június 2. - Kármen, Anita

Romagyilkosságok: ma kitálal a rendőrség

A mai rendőrségi sajtótájékoztatón a romák elleni támadások gyanúsítottainak elfogásakor készült videófelvétel nyilvánosságra kerülése mellett több apró részlet és nyomozati információ is kiderülhet a hat halálos áldozatot követelő támadássorozat felderítéséről.
2009. augusztus 25. kedd 07:25 - HírExtra
A 28 és 42 év közötti, Hajdú-Bihar megyében élő, kilenc fegyveres és Molotov-koktélos, hat halálos áldozatot követelő támadással meggyanúsított négy férfit péntekre virradóra Debrecenben egy belvárosi sörözőben fogták el a rendőrök, a Budakörnyéki Bíróság vasárnap 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte őket.

A Debrecen múzeumi negyedében, a cégbíróság épületének pincéjében működő Perényi 1. sörözőből és a fölötte lévő Karaoke bárból, valamint egy Bethlen utcai lakásból a rendőrök összesen hat embert állítottak elő. A nyomozók szerint közülük négyen, a 30 éves P. Zs, a 42 éves K. Árpád, testvére K.I és a korábban szerződéses katonaként Koszovóban is szolgált Cs. István követhette el a romák elleni támadásokat.

Az időközben előzetes letartóztatásba került négy férfi mindegyike tagadta a bűncselekmények elkövetését. Bencze József országos rendőrfőkapitány az elfogás napján tartott sajtótájékoztatóján közölte: a házkutatások során lefoglalt bizonyítékok és a korábbi támadások során begyűjtött adatok alapján megalapozottan gyanúsíthatók az elfogott férfiak a bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítottak köre egyes rendőrségi nyilatkozatok szerint még bővülhet.

A Pest megyei főügyész hétfőn az MTI-vel azt közölte: a Legfőbb Ügyészség a Pest Megyei Főügyészséget jelölte ki a nyomozás felügyeletére, így ez a szerv hivatott áttanulmányozni a romákat ért támadássorozat felderítése közben összegyűlt temérdek iratanyagot is.

A romák sérelmére több emberen elkövetett emberölés és emberölés kísérlet bűntettének felderítéséről Házi István vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi igazgatója és Petőfi Attila dandártábornok, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) igazgatója számol be a nyilvánosság előtt
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását