Hova tűnt egy kerékpárút?
A Margit hídra tervezett, ám időközben a főváros által "eltüntetett" biciklisáv miatt emelte fel szavát keddi, az MTI-nek küldött közleményében a Lehet Más a Politika (LMP).
2009. augusztus 18. kedd 18:12 - HírExtra
Az LMP budapesti szervezete arra hívta fel a figyelmet, hogy a sajtónak is bemutatott, a szakmai szervezetek által elfogadott előzetes műszaki- és látványtervekben még szerepelt a pesti irányba futó kerékpárút, ám a nemrég kiadott kommunikációs anyagban már nem.
Mint írták, a főváros eszerint az utolsó pillanatban "levarázsolta" a híd déli oldalára tervezett kerékpársávot.
Az LMP azt közölte, elfogadhatatlannak tartják, hogy a Margit híd felújítási munkálatai során "kiszúrnak" a kerékpáros városlakókkal. Közölték, azt kérik, hogy a főváros vizsgálja felül döntését.
Arra figyelmeztettek, hogy a Budáról Pestre tartó biciklisek átkelését nyolc közlekedési lámpával és egy kilométeres kerülővel nehezítik meg, és ezzel mindennapos bosszúságot okoznak majd az egymást kerülgetni kénytelen gyalogosoknak és kerékpárosoknak.
Az LMP szerint a főváros vezetése ahelyett, hogy a lehetőséggel élve, előremutató módon újíttatná fel a hidat, a vele dolgozó szakmai szervezeteket is "felültetve" ismét egy régi vágású megoldást választott.
Mint írják, a főváros döntése már csak azért sem tisztességes, mert a híd felújítására költött pénzből 2,3 milliárd forint a kerékpáros közlekedés infrastruktúrájának fejlesztését szolgáló forrásokból származik.
Forrás: MTI
hát annak az árát már bottal üthetjük...
le és ki osztották előre maguk között a kormányolók