2024. június 2. - Kármen, Anita

Ferihegy jogsértően működik?

Rákosmente Önkormányzatának álláspontja szerint a Ferihegyi Repülőtér számos tekintetben jogsértően működik, a bíróság csütörtöki jogerős bírósági döntés pedig nem tekinthető precedens értékűnek - közölte Budapest XVII. kerületének önkormányzata pénteken az MTI-vel.
2009. július 11. szombat 07:38 - HírExtra
A városrész vezetése szerint azért nem tekinthető precedens értékűen az ítélet, mert a jogerős ítélet tárgya és a Rákosmente Önkormányzata által is támogatott perek "úgy különböznek, mint alma a körtétől".

Kifejtették: A perben érintett XVIII. kerületi Bélatelep és a XVII. kerületi Rákoshegy zaj- és környezeti ártalma jelentősen eltér, a Bélatelepet érintő 1-es kifutópálya korlátozás nélkül, míg a Rákoshegyet érintő 2-es pálya csak jogszabályban meghatározott korlátokkal használható, valamint a XVIII. kerületi lakos pere kártérítési, az önkormányzaté pedig birtokvédelmi per.

A ferihegyi repülőtér jogsértéseit felsorolva többek között azt írták: a 2-es kifutópálya léte önmagában jogszabálysértő, mert építésekor nem vették figyelembe a jogszabályban akkor előírt hatályos építési védőtávolságot.

Közleményükben kitértek arra is: Rákosmente Önkormányzata törekszik arra, hogy a Budapest Airporttal folyamatosan keresse a közös nevezőt, azonban "felelősségéből adódóan" az ott élő emberek érdekeinek képviseletét tarja elsőrendű feladatának.
A ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) csütörtökön arról tájékoztatta közleményében az MTI-t, hogy elutasította a bíróság annak a XVIII. kerületi lakosnak a kártérítési igényét, aki zaj- és környezeti terhelés miatt perelte a BA-t.

A bíróság megállapította, a BA nem követett el jogsértést, ezzel lezárult az első olyan precedens értékű per, amelyet zajterheléssel kapcsolatban egy magánszemély indított a Ferihegyi repülőtér üzemeltetője ellen - jegyezték meg.

Az ügy előzményével kapcsolatban közölték: egy erzsébet-bélatelepi ingatlan tulajdonosa több mint négy éve állt perben a reptér üzemeltetőjével. Állítása szerint a Ferihegyi repülőtér működése számára egészségkárosodást okozott, és csökkentette háza értékét.

A BA - az iratokra hivatkozva - úgy tájékoztatott, hogy a XVIII. kerületi lakos kifogást emelt a vélt jogsértések ellen, kérte a repülőtér működési feltételeinek szigorítását, illetve a működés teljes beszüntetését. Véleménye szerint a légiközlekedés által keltett zajhatások meghaladták az előírt határértéket, az általa lakott épületben károk keletkeztek, és mindezek következtében az ingatlan is veszített értékéből. Beadványában több mint 20 millió forint kártérítés megfizetését követelte.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását