2024. június 2. - Kármen, Anita

Az SZDSZ-nek jó a háromsávos vagyonadó is

Az SZDSZ-frakció megszavazza a háromsávos vagyonadóról szóló módosító indítványokat az Országgyűlésben - mondta Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője kedden az MTI-nek.
2009. június 16. kedd 18:15 - HírExtra
Az a megoldás, amit az Országgyűlés gazdasági bizottsága módosító indítványként benyújtott, kompromisszumos választ ad arra az SZDSZ-kezdeményezésre, hogy ha valakinek több, egyenként 30 millió forint alatti értékű ingatlana van, akkor ezek értékét számítsák össze - közölte a szabad demokrata politikus. Eszerint adómentes lenne az az ingatlan, amelyben lakik az adózó, és értéke nem éri el a 30 millió forintot; ha valaki a második ingatlannal is rendelkezik, az már csak 15 millió forintig lenne adómentes, míg a harmadik, illetve sokadik ingatlan már az első forinttól adózna.

Kóka János elmondta: a javaslat másik pontja lehetővé teszi, hogy az így nyert többlet-adóbevételből csökkentsék a többiek adóját. Hozzátette: a 30 millió forint feletti ingatlannal rendelkezőknek a 30 millió forint értékig a korábban elképzelt 0,35 százalék helyett 0,25 százalékos adót kell fizetnie.

"Ebben és néhány egyéb fontos kérdésben úgy tűnik, hogy sikerült kompromisszumos megoldást találni az SZDSZ és a Pénzügyminisztérium (PM) javaslatai között, döntően a Reformszövetség által beadott anyag alapján" - fogalmazott.

A frakcióvezető felhívta a figyelmet arra, hogy az SZDSZ által benyújtott módosító javaslatok tartalmaznak "egy igazi radikális adókönnyítő lépést".

A liberálisok azt javasolják, hogy 2011-től a 17 százalékos személyi jövedelemadókulcs sávhatára az ötmillió forintos jövő évi szintről 15 millió forintra emelkedjen.

Az MTI azon kérdésére, mi lenne a forrása a sávhatáremelésnek, Kóka János elmondta: arra van szükség, hogy azt a szigorú pénzpolitikát, amit Oszkó Péter pénzügyminiszter elkezdett, folytatni is tudja.

Közölte: bevezetik a vagyonadót, emelik az általános forgalmi adót, csökkentik az élőmunka terheit. Mindez 2010-re akkora mozgásteret enged a személyi jövedelemadóban, hogy ötmillió forintra nőhet a sávhatár - vélekedett.

Ha a kormány folytatja politikáját, és a korábbiaknál lényegesen takarékosabb szinten költekezik, akkor sikerül ugyanezen számok alapján 2011-től 15 millióra emelni a sávhatárt, anélkül, hogy ez más adók emelésével járna - fejtette ki.

A szabad demokrata politikus szerint a 15 milliós sávhatár igazi jelentősége az, hogy Magyarországot közelebb viszi egy lényegében egykulcsos adórendszerhez.

Arra a kérdésre, miszerint az SZDSZ azt is javasolta, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal helyett az önkormányzatok szedjék be a vagyonadót, Kóka János elmondta: garanciát kértek a pénzügyminisztertől arra, hogy bárki szedi be ezt az adót, akkor is visszaosztják az önkormányzatoknak, amelyeknek így nem szenvednek likviditási hátrányt, és a visszaosztás arányai sem sérülnek. Megjegyezte: ezeket a kérdéseket nem most, hanem a költségvetési törvényben kell rendezni, és ezekben a kérdésekben "megállapodás közeli állapotban" vannak PM-mel.

A módosító indítványban nem szereplő, a vagyonadó személyi jövedelemadóból való levonhatóságát kezdeményező javaslatról azt mondta, hasonló eredményt hoz, ha a sávhatárt jelentősen megemelik.

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága által a nap folyamán benyújtott módosító javaslat szerint 30 millió forintig marad az adómentesség, de ha ezt az összeget eléri az ingatlan értéke, akkor sávosan adózik. A 30 millió forintot meg nem haladó rész után 0,25 százalék, a 30 és 50 millió forint közötti részre 0,35 százalék, míg 50 millió forint felett 0,5 százalék az adókulcs.

A javaslat szerint, ha egy tulajdonos több ingatlannal rendelkezik, a második csak 15 forintig lenne adómentes, a többi pedig már az első forinttól adóköteles lenne.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását