2024. június 2. - Kármen, Anita

Bajnai: Óriási probléma a Jobbik térnyerése

Bajnai Gordon arra kérte az európai parlamenti választásokon mandátumot szerzett politikusokat, hogy az európai Magyarország és a magyarság érdekeit tartsák szem előtt. A miniszterelnök hétfői parlamenti napirend előtti felszólalásában azt mondta: a Jobbik térnyerése óriási probléma.
2009. június 8. hétfő 13:53 - HírExtra
A kormányfő az eredményekről szólva azt hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben több jobboldali képviselő lesz, mint baloldali, illetve tovább nőtt az érdektelenség és a radikális, szélsőséges pártok ereje.

Magyarországnak rossz egy szélsőséges párt európai parlamentbe jutása, a Jobbik térnyerése óriási probléma. Ebben minden parlamenti pártnak van felelősége, ezért mindegyiknek önvizsgálatot kell tartani - fogalmazott a kormányfő.

Bajnai Gordon azt mondta: örül , hogy véget ért a kampány, így ismét koncentrálhatnak a munkára.

Leszögezte: a kormány továbbra is az ország hosszú távú érdekeire tekintettel végzi a munkáját. Mindaddig - és csak addig -, amíg a parlament stabil többsége mögöttünk áll - hangoztatta.

A kormányfő megismételte azon álláspontját, hogy eddigi, több mint ötvennapos tevékenységüknek már megvan az eredménye, de azt is hangsúlyozta, hogy az ország még jó ideig ki lesz szolgáltatva a nemzetközi bizalom ingadozásának.

Úgy látja, Magyarország ma bizalomkeltőbb hely kívülről nézve, mint néhány hónappal ezelőtt.

Bajnai Gordon a következő időszak feladatának a bizalom további erősítését tartja. Véleménye szerint az EP választás megmutatta, hogy a gazdasági válságkezelésen túl más feladatok is vannak: erősíteni kell az emberek biztonságérzetét. Legyen szó létbiztonságról, munka- és állásbiztonságról, vagy közbiztonságról - tette hozzá.

Kitért arra: az a feladatuk, hogy ne a biztonság hamis ígéretével, hanem gyors cselekvéssel, érezhető intézkedésekkel teremtsenek biztonságot. Mint mondta, ezért is szeretnék, hogy a parlament mielőbb rábólintson a büntető törvénykönyv módosítására.

A kormányfő kiemelte: ahhoz, hogy Magyarország kilábaljon a válságból, felelősség és cselekvés kell. Ezért a kormány stabil parlamenti többséggel, kitartóan, határozottan és elszántan végig kíván menni az úton, amely hitem szerint Magyarország talpra állását és megerősödését szolgálja - jelentette ki Bajnai Gordon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

p-Aga
2009. június 8. 16:25
Ha úgy vesszük, a választást nem a fidesz, ill a jobbik nyerte meg: AZ MSZP + ZSDSZ VESZTETTE EL!

Miért? Hát nem a válság miatt! Az évek óta tartó hazug, becstelen, sokszor abszurd politikai magatartásukért.
Élő klasszikust idézve: "A választók azt üzenték, hogy menjetek a ...(idézőjel bezárva)
szilassy márta
2009. június 8. 15:38
bizony-bizony
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását