2024. június 2. - Kármen, Anita

Tárgyalják az akasztásos gyilkosság ügyét

Az elsőrendű vádlott meghallgatásával szerdán megkezdődött a tököli akasztásos gyilkosság ügyének tárgyalása a Pest Megyei Bíróságon.
2009. május 20. szerda 13:43 - HírExtra
A vádirat szerint V. János és három társa 2007. október 13-án fajtalankodásra kényszerítette, majd felakasztotta 19 éves cellatársát a tököli börtön egyik zárkájában, öngyilkosságnak beállítva a történteket.

Az elsőrendű vádlott V. János szerdán tagadta a vádakat.Kéz- és lábbilincsben vezették a Pest Megyei Bíróság tárgyalótermébe az aljas indokból elkövetett emberöléssel vádolt négy fiatalembert: az elsőrendű vádlottat, a 22 éves V. Jánost, valamint a társtettesként perbe fogott egykori tököli cellatársakat (M. Ádámot, P. Ferencet és V. Tibort).

A vádirat ismertetését követően az utóbbi három gyanúsítottat kivezették, hogy meghallgathassák az elsőrendű vádlott vallomását, ami meglehetősen nehézkes volt V. János halk, akadozó beszéde miatt.

Bírói kérdések segítségével a már többször is büntetett, jelenleg rablás miatt büntetését töltő elsőrendű vádlott elmondta, hogy az ő értelmezésében mi is történt 2007. október 13-án az ötszemélyes zárkában. Úgy fogalmazott: a két nappal korábban odakerült, vékony testalkatú, magába forduló későbbi áldozatot "játékból" énekeltették (noha tudták, hogy a fiú épp anyját gyászolja), majd túl halknak ítélve a "produkciót", többször megütötték. Erre V. Barnabás sírva fakadt, ami csak "olaj volt a tűzre" - tette hozzá.

A vádlott vallomása szerint ezután cellatársai fajtalanságra kényszerítették a fiút, majd közös ötlet alapján lepedőkből hasított csíkokból hurokkal ellátott kötelet fontak, amit a mennyezeten futó fűtéscsőre erősítettek.

A tárgyaláson V. János azt mondta, hogy a későbbi áldozat maga is részt vett az önakasztás előkészületeiben, sőt önként dugta a fejét a hurokba, majd rúgta el magát az ablakpárkányról, ahol állt.

Kifejtette: cellatársa hörgésétől úgy megijedt, hogy kötelestől lerántotta őt a csőről, majd megmosdatta és cigarettával, kávéval kínálta. Azt mondta, a később történtekről semmit sem tudott, mert WC-re kellett mennie, de mire kijött onnan, V. Barnabás ismét a kötélen lógott, élettelenül. Ekkor riasztották az őröket, de a fiú már halott volt.

Bírói kérdésre válaszolva az elsőrendű vádlott tagadta, hogy később megkérdezte volna cellatársait a második akasztás részleteiről, azt azonban beismerte: egymás között megegyeztek, hogy öngyilkosságnak fogják beállítani a halálesetet.

V. János kijelentette, hogy nem követte el azt a bűncselekményt, amivel vádolják: nem ölte meg a cellatársát és szexuális erőszakot sem követett el ellene. Amikor a bíró az eddigi nyolc vallomásában fellelhető ellentmondásokra hívta fel a férfi figyelmét, a vádlott úgy fogalmazott: a rendőrök kétértelmű kérdésfeltevése zavarta őt össze.

A per a többi gyanúsított, majd tanúk meghallgatásával, illetve videofelvételek bemutatásával folytatódik május 22-én, 27-én és 29-én. Az ítélet akár már 29-én megszülethet.

Az aljas indokból elkövetett emberölést 10-15 éves vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel, a szemérem elleni erőszak minősített esetét pedig 5-10 év szabadságvesztéssel rendeli büntetni a törvény.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását