2024. június 1. - Tünde

Egymilliárdot az összes busz nem ér

Több mint egymilliárd forint értékben rendelt buszjavítási szolgáltatásokat a BKV nyílt közbeszerzési eljárás keretében; az Ikarus buszok motorjait, futóműveit, váltóit, kormányműveit újítják fel - közölte a cég szóvivője pénteken az MTI-vel.
2009. május 8. péntek 15:10 - HírExtra
Az európai nyílt tendereket összesítő honlap adatai szerint a BKV hét tendert hirdetett meg buszfelújítási szolgáltatások címen, a pályázatok lezárása után pedig 1 milliárd 138 millió forint értékben kötött szerződést három céggel.

A beszerzés legnagyobb részét a Draspó-Tempó Kft. nyerte el, ez a cég fogja a futóművek, szervokormányok, automata sebességváltók egy részének felújítását elvégezni 783 millió forintért. A pályázatokon nyertes másik két cég 355 millió forintért fog motor- és szervokormány-felújítási munkákat végezni.

Kiricsi Karola szóvivő az MTI érdeklődésére közölte: a közbeszerzési eljárás nem az egyes buszokra, hanem a szükség szerint felújítást igénylő főalkatrészekre vonatkozik. A megkötendő szerződések alapján 70 motor, 184 sebességváltó, 160 futómű és 160 kormánymű felújítását fogják elvégezni a vállalkozók.

Hozzátette: a felújítás költségeit saját bevételi forrásból és az önkormányzati fejlesztési támogatásból finanszírozza a BKV. Hangsúlyozta, hogy a buszok átlagos életkora idén eléri, sőt meghaladja a 16 évet, és az említett felújítások sem oldják meg azt a problémát, hogy naponta 40-el több forgalomba állítható autóbuszra lenne szüksége a társaságnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását