Belföld

Demonstráció a Parlament előtt

Szakszervezeti demonstráció kezdődött a Kossuth téren, a Parlament előtt. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) által szervezett akcióhoz valamennyi szakszervezeti konföderáció csatlakozott.

A HírExtra tudósítójának becslése szerint mintegy 3000 ember jelent meg kezdéskor a téren, a szervezők megítélése szerint több ezren vannak.

A környező utcákat lezárták, a helyszínen alig tucatnyi egyenruhás rendőr és két mentőautó látható, de a jelenlévők között sok a civil ruhás rendőr, illetve a civil biztonsági szolgálat munkatársa.

A tiltakozók sok transzparenst hoztak magukkal, az egyik táblán ez áll: "Munkás, dolgozó, ébredj, meglopnak 18 éve!", a Rákóczi-szobornál felállított kivetítőn pedig az olvasható: Ne így! Közösen az aránytalan közterhek ellen!

A szónokok egy emberibb világot akarnak, nem pedig kaszinókapitalizmust. Az off-shore cégeket elítélik. Véleményük szerint nem igazságos a válságkezelő program, amit a kormány meghÍrdetett.

Válságkezelés

A társadalmi válság a szakszervezetek szerint akkor kerülhető el, ha a gazdaságit megfelelően kezelik. Mélynek látják a válságot, és erősen felszólaltak a multinacionális cégek ellen is. Új adó- és nyugdíjrendszert akarnak.

A szónokok a Reformszövetség válságkezelő intézkedéseit is kritizálták.Elmondták, dolgozni akarnak, tisztes bérért, közben pedig figyelmeztették a kormányt az eddigi megállapodások betartására.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.