2024. május 30. - Janka, Zsanett

Magyar-ukrán tanácskozás

Magyar-ukrán kormányközi vegyes bizottsági ülés lesz május végén, június elején Kárpátalján; a tanácskozást, amelyen a közös ár- és belvízvédelmi feladatok is napirenden szerepelnek, a két ország képviselői szerdán, ungvári találkozójukon készítették elő - közölte Gazda László, a bizottság társelnöke az MTI-vel.
2009. április 8. szerda 18:30 - HírExtra
Az egyeztetésen az ukrán delegációt Oleg Havasi, Kárpátalja megye kormányzója vezette - mondta a vegyes bizottság magyar társelnöke, aki egyben az Interparlamentáris Unió magyar-ukrán tagozatának vezetője, valamint az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Gazda László tájékoztatása szerint a kormányközi vegyes bizottság tárgyal majd a magyar és ukrán katasztrófavédelmi szervezetek együttműködéséről, valamint a közös ár- és belvízvédelmi feladatokról. Napirenden lesz továbbá az állami egészségügyi szervezetek együttműködése, valamint a vízumeljárás könnyítésének lehetősége is.

Az elnök megemlítette, hogy az Ungváron tárgyaló delegációnak tagja volt Pásti Gabriella, az ÁNTSZ Észak-alföldi Regionális Szervezetének vezetője is, aki külön megbeszélést folytatott a régió és Kárpátalja állami népegészségügyi szolgálatának együttműködéséről.

Gazda László tárgyalást folytatott továbbá Vaszil Pityovkával, az Interparlamentáris Unió ukrán-magyar tagozatának elnökével is, a csoportok kapcsolatának erősítéséről. A felek megállapodtak abban, hogy az Európai Unió határokon átnyúló beruházási támogatási alapjaira közösen készítenek elő pályázatokat a jövőben.

A magyar-ukrán kormányközi vegyes bizottság elnöke szerint a gazdaságban, az oktatásban, az egészségügyben, valamint a kultúrában nyílhat lehetőség közös finanszírozású projektek pályázati kidolgozására és megvalósítására.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását