2024. június 2. - Kármen, Anita

Szuperrangadó Újpesten

Ma szuperrangadóval, az Újpest-DVSC-TEVA mérkőzéssel indul a 20. forduló programja. Szombaton hat mérkőzést játszanak a csapatok, míg vasárnapra egy összecsapás marad.
2009. március 20. péntek 09:40 - HírExtra
Fontos meccs lesz Újpesten

A mai meccs igazi hatpontos találkozó lesz. Ha nem is dől el ma este a bajnoki aranyérem sorsa, az mindenképpen látszik, hogy amely csapat ma három pontot gyűjt be, az előnyre tesz szert a másikkal szemben. Ez az előny nemcsak pontokban mérhető, de mentális értékekben is. Különösen hisz ebben, a DVSC válogatott támadója, Rudolf Gergely, aki a DVSC hivatalos honlapján arról beszélt, hogy döntő lehet a végkimenetel szempontjából, az UTE elleni meccs végeredménye.

Az újpestiek szerint nem a mai mérkőzésen dől el a bajnoki cím sorsa. Tisza Tibor a sportlapnak nyilatkozva legalábbis ezt állította. A DVSC megpróbálja kapott gól nélkül abszolválni a meccset, ha ez így lesz, nos, akkor bíznak támadóikban, csak sikerül majd a kapuba találniuk Rudolféknak. A Debrecen egyébiránt Tisza Tibor mellett az Újpest két másik támadóját sem írja le.

Mint mondták, Rajczi Péter és Kabát Péter is kitűnő formában vannak, tehát mindhármuk kikapcsolása a cél. E hazai előnyt csak odaadó agresszív csapatjátékkal tudják ellensúlyozni. Izgalmas mérkőzésre van tehát kilátás, amelyre a vendég DVSC nem feltartott kézzel érkezik. A hazaiaknak is a három pont otthontartása a cél. Izgalomra, nagy küzdelemre számítunk, ahol a szép futball is jelen lehet, egy-egy akció során. Fontos lehet még a helyzetkihasználás is, hiszen elképzelhető, hogy mindkét csapat hátsó alakzatának biztonságosságára törekszik, így feltehetően nem lesz túl sok ziccer a mérkőzés során. A csapatoknak tehát jól kell sáfárkodniuk kínálkozó lehetőségeikkel.

A két csapat várható összeállítása a következő:

Újpest: Balajcza – Dudic, Korcsmár, Mijadinoski, Pollák – Bori, Bozic, Jucemar, Tisza – Rajczi, Kabát
DVSC: Poleksic – Bernáth, Bíró P., Mészáros, Cosic – Kiss Z., Demjén, Varga J., Czvitkovics – Rudolf, Oláh
Forrás: futballista.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását