2024. június 2. - Kármen, Anita

MSZP - a nagyobb rendért

Az MSZP támogatja a közbiztonság javítását célzó intézkedéseket - közölte Gál Zoltán, a párt keddi, tematikus frakcióülését követően.
2009. március 3. kedd 21:20 - HírExtra
A honvédelmi, rendészeti és nemzetbiztonsági munkacsoport vezetője közleményében hangsúlyozza, hogy a képviselőcsoport fontosnak tartja azokat a törekvéseket, programokat, amelyeket Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter a keddi frakcióülésen ismertetett.

Közlése szerint az MSZP számára a nagyobb rend, a polgárok biztonságérzetének növelése fontos cél, ezért támogatják a rendőrség megerősítésére, a jogi környezet megváltoztatására, a büntető jogszabályok szigorítására vonatkozó javaslatokat, intézkedéseket.

"Magyarországon erős és felkészült, a kihívásokra gyorsan reagálni képes rendőrség működik, amelynek megerősítésével képesek leszünk javítani a közbiztonságot. Emellett azonban szükséges a büntetőpolitika szigorítása is, mert megszaporodtak azok a bűnelkövetések, amelyekre a mai szabályozás szerinti válasz nem kellően elrettentő" - hangsúlyozza Gál Zoltán a közleményben.

A kihívásokra a tárca által készített javaslatcsomag, intézkedési terv megfelelő válasz lehet, ezért a szocialista párt támogatja mind a minisztériumot, mind a rendőrséget ezek megvalósításában - közölte a politikus.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását