2024. június 2. - Kármen, Anita

Kevés pénz gyűlt össze

Befejeződött a Magyar Vöröskereszt szombatra meghirdetett, 30 települést érintő gyűjtési akciója a Pest megyei Szigetszentmiklóson - tájékoztatta Zoltán Istvánné területi vezető az MTI-t. A perselyekbe összesen 88.585 forintot tettek az emberek.
2009. február 15. vasárnap 06:52 - Hírextra
Reggel 9-től délután 1 óráig két forgalmas helyszínen forgolódtak a szigetszentmiklósi vöröskeresztes szervezet fiatal aktivistái, hogy - csatlakozva a Magyar Vöröskereszt országos adománygyűjtő akciójához - perselyeikbe pénzt gyűjtsenek a rászorultak számára. Zoltán Istvánné elmondta: a településen most először rendeztek perselyes gyűjtést, ezt a megszólítottak zöme megértéssel fogadta.

A legadakozóbbak talán a nyugdíjasok voltak - tette hozzá a területi vezető. A kisebb címletek mellett ezreseket is találtak az összeszámláláskor, a végösszeg 88.585 forint lett. A pénzt - kiegészítve a helyi önkormányzat hosszú évek óta megszokott támogatásával - a nagycsaládosok gyermekeinek megsegítésére, esetleg nyári napközis tábor működtetésére fogja a helyi vöröskereszt felhasználni.
Egyébként harminc város előre kijelölt utcáin és közterein jelentek meg szombaton a Magyar Vöröskereszt aktivistái, hogy pénzadományt gyűjtsenek nehéz helyzetbe került embereknek. A gazdasági válság szükségessé teszi, hogy a ruházatukon a Vöröskereszt jól látható logóját viselő aktivisták az eddiginél közvetlenebb módon szólítsák meg a leendő adakozókat - mondták el a szervezők. Hangsúlyozták: az aktivisták nem csengetnek be lakásokba, és közintézményekben sem folytatnak adománygyűjtést. Ezért aki ezzel a módszerrel próbálkozik, az biztosan nem a Vöröskereszt megbízásából teszi.

A Nyugat-Európában már jól bevált szisztéma szerinti pénzgyűjtést minden hónap második szombatján megismétlik.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását