2024. június 2. - Kármen, Anita

Zuschlag-ügy - nem lesz gyorsított eljárás

Nem lesz gyorsított eljárás a Zuschlag-ügy kapcsán hivatali befolyással üzérkedés miatt megvádolt Weiszenberger László perében, mert a Bács-Kiskun Megyei Bíróság bírája az első tárgyaláson, hétfőn a rendes eljárás lefolytatásáról döntött.
2008. június 16. hétfő 14:20 - Hírextra
Az ügyészség korábban azt indítványozta, hogy a bíróság nyilvános ülésen, gyorsított eljárásban hozott ítélettel állapítsa meg a vádlott bűnösségét, és szabjon ki büntetést, mivel a vádlott lemondott a tárgyaláshoz való jogáról, s a bűnösségére is kiterjedő, beismerő vallomást tett.
A hétfői tárgyaláson viszont a vádlott nem tett egyértelmű vallomást, ezért Fodor Endre tanácsvezető bíró úgy döntött, hogy rendes eljárást kell lefolytatni.

Weiszenberger szerepére még a Zuschlag-ügy nyomozása során derült fény, de az ő ügyében később elkülönítették a nyomozást. A kecskeméti nyomozó ügyészség végül vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt, április 30-án nyújtotta be a vádiratot a szabadlábon lévő, korábban kistérségi megbízottként dolgozó vádlottal szemben.

Weiszenberger László, aki Zuschlag János képviselőtársa volt a kiskunhalasi önkormányzat képviselő-testületének MSZP-frakciójában, a 2003-ban még működő Területpolitikai Kormányzati Hivatalnál kistérségi megbízottként állt munkaviszonyban Kiskunhalas térségében. Feladatai közé tartozott a különböző pályázatok ismertetése, népszerűsítése a helyi vállalkozók és egyéb szervezetek körében.

A vádirat szerint ennek keretében a vádlott együttműködött egy kiskunhalasi székhelyű gazdasági társaság ügyvezetőjével és a kunfehértói Rózsa Motel bérlőjével egy vissza nem térítendő állami támogatás megszerzésére irányuló pályázat benyújtásában.

A pályázatra benyújtott terv szerint a Rózsa Motel melletti területen pihenőparkot, valamint sportpályákat készültek létrehozni. A vádlott már ekkor megemlítette a Rózsa Motel bérlőjének, hogy a pályázat sikeres elbírálása pénzbe fog kerülni.

A Weiszenberger László és a két férfi között lezajlott "üzleti" megbeszélésről rejtett kamerával készített felvételt a Hír TV mutatta be még 2007 őszén. A pályázatot 2003. augusztus 29-én nyújtották be a Miniszterelnöki Hivatalhoz, amely alapján 17 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást kapott a projekt.

A vádirat szerint a támogatás folyósítását követően Weiszenberger László vádlott a motel bérlőjét felhívta, és ötmillió forint átadását kérte tőle. A vádlott azt állította, hogy a pályázat elbírálását koordináló minisztérium meg nem nevezett döntéshozó munkatársa részére kell visszajuttatni a pályázaton nyert összegből a pályázat elfogadásának fejében.

Mivel a bérlő a kért összeget nem volt hajlandó a vádlott részére átadni, ezért később tőle már csak 2,5 millió forintot kért.

Weiszenberger arra hivatkozott, hogy a gazdasági társaság ügyvezetőjétől az összeg másik felét megkapta, de az felhívta a figyelmét, hogy az összeg másik felét a bérlőtől kell kérnie.
Weiszenberger László 2002-ben az MSZP és a Sikeres Halasért szervezet közös listájáról került be a kiskunhalasi képviselő-testületbe. A botrány kirobbanása után - Zuschlag Jánossal ellentétben - azonnal lemondott képviselői mandátumáról.

Nánási László megyei főügyész a Weiszenberger László elleni nyomozás befejezése után elmondta: mivel nem tárgyaláson, hanem gyorsított eljárásban, nyílt ülésen tárgyalja a bíróság az ügyet, lehetőség van az egyébként 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható bűncselekmény büntetési tételének enyhítésére.

A gyorsított eljárás lényege: a vádlott lemond a tárgyaláshoz való jogáról, beismeri a cselekményt, cserében csökkentett büntetési tételeket alkalmazhat vele szemben a bíróság. Ennek feltétele, hogy a bűnösségre és a tényekre is kiterjedő, beismerő vallomást kell tennie a vádlottnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását