A balkáni CIA

Közhely, ám igaz: a kommunista rendszerek koherenciáját többek közt az állandó megfélemlítés, az állampolgárok folyamatos megfigyelése, az értelmiség pórázon tartása biztosította. Ezért a második világháború után a szovjet érdekszférába került országok mindegyike kiépítette a maga titkosrendőrségét. Történészek szerint a legkegyetlenebb, és egyúttal legjobban kiépített apparátust a román Securitate jelentette.

Az 1948. augusztus 30-án alakult szervezet (teljes nevén Departamentul Securităţii Statului – Állami Titkosszolgálat) a szovjet titkosrendőrség, az NKDV segítségével jött létre. Kezdetben mindössze néhány ezer főt foglalkoztatott, ám virágkorában az ügynökök száma elérte a 11.000-et, akik több mint félmillió(!) informátorra támaszkodtak. A számok nagyságrendjét talán érzékelteti, hogy az ország teljes lakossága 20 millió fő körül mozgott, és például a Föld egyik legjobb titkosszolgálatának tartott CIA is csak 18.000 alkalmazottal dolgozik. Virgil Magureanu az Román Hírközlési Szolgálat (SRI) első igazgatója szerint a Securitate ’89-ben már 14.259 fővel dolgozott, és ebben nincsenek benne sem a szovjet tanácsadók, sem pedig a Belügyminisztérium alá tartozó csoportok, melyek tiszti- és legénységi állománya ekkor 23.370 fő volt.



Papok és éltanulók a hálózatban

A Securitate több csatornán keresztül kontrollálta a román társadalmat, amik közül ki kell emelni az egyházi funkcionáriusokat. Románia ugyanis közel sem volt annyira szekularizált, mint a térség többi országa. Az ortodox államvalláshoz ma a lakosság 87 százaléka tartozik, és bár a Ceauşescu-rendszer nem pártolta a vallásosságot, politikai ütőkártyaként felhasználták az egyházat. Egyrészt a közösségeket irányító egyházfiak ideális megfigyelőknek bizonyultak társadalmi kapcsolatrendszerük miatt, másrészt a Vatikán befolyását, a katolikus, református, evangélikus és unitárius egyház pozícióját is gyöngíteni lehetett az ortodoxia támogatásával. 1964-től már önkéntesen is csatlakoztak a papok a Secuhoz, miközben az ortodox egyház nyolcszáz, más felekezethez tartozó templomot kobozhatott el.

Nemrég arra is fény derült, hogy az egyházi vezetők mellett a Securitate 12-14 éves diákokat is beszervezett, hogy szüleikről, rokonaikról, illetve tanáraikról jelentéseket írjanak. Akadtak olyanok, akiket kényszerítettek erre a tevékenységre. Az ifjú ügynökök nyilatkozatban kötelezték magukat, hogy rendszeresen jelentenek a rájuk bízott felnőttekről. Későbbi kutatások azt is nyilvánvalóvá tették, hogy elsősorban a szerény jövedelmű családok gyermekeit környékezték meg, ezen belül is azokat, akik kollégiumokban éltek és jó tanulók voltak, ők élvezték ugyanis a tanárok és a diáktársak bizalmát. Kiderült az is, hogy a Secu minden román megyében tartott fenn kiskorúakból álló besúgóhálózatot.

Pogromok szekus támogatással

A Securitate alkonya 1989-ben a Ceauşescu-házaspár kivégzésével elindult rendszerváltással következett be. A nem éppen vértelen átmenetben azonban még igencsak aktív szerepet játszottak a szélnek eresztett szekusok, hiszen két tragikus esemény hátterében is ők állnak. Az 1990-ben a Securitate felbujtására félanalfabéta romák és román parasztok támadták meg Marosvásárhelyen a Sütő András vezetésével az anyanyelvi oktatásért demonstráló magyarokat. A Fekete március néven elhíresült véres eseménysor öt halálos áldozatot és 300-nál is több sebesültet követelt, és Sütő András is fél szemét itt vesztette el.

Szintén a Securitate működött közre az 1990. júniusi „bányászjárásban”. Ekkor a Bukarestben a valódi rendszerváltásért tüntető egyetemisták szétverésére 10.000 Zsil-völgyi bányászt hívtak be, akik óriási pusztítást vittek véghez. Kulturális intézmények, az ellenzéki pártok székházai, középületek, és ártatlan civiltömegek váltak a vandál rombolás martalékaivá. Szomorú pikantériája a történteknek, hogy Miron Cozma, a bányászok vezetője idén elindulhatott a választásokon, ám saját fellegvárában, a Zsil völgyi Lupényben ma már szinte senkit sem hozott lázba.