2024. március 29. - Auguszta

Kőbányai homályos IV.

A szocialisták vezette kőbányai önkormányzat többször is bekerült a sajtóba. Fiktív tagtoborzással átvett vezetés az MSZP-ben, ezúton az önkormányzatban és cégeiben. Teljesítés nélküli megbzások és és kenőpénzek, ingatlanpanama. Érintettség a bróker-botrá
2007. november 26. hétfő 11:18 - Tálos Lőrinc

A Kulcsár ügy kirobbanása után végül sikerült a K&H-n behajtani a követelésüket. Ugyanakkor Váradi János, szocialista önkormányzati képviselő - akkor a KV Rt. és a KÖBETA igazgatósági tagja, a per 13. rendű vádlottja - a vádirat szerint havi 10 milliót kapott Kulcsár Attilától a taxis Gyuszin keresztül. Kulcsár vallomása szerint kapcsolatban állt önnel is. Felmerült, Váradi juttatott a hozzá került pénzből önnek, és dr. Neszteli István jegyzőnek is. Találkozott ön Kulcsár Attilával, illetve kapott e pénzt Váradi Jánostól?

Nagyon röviden a következőket mondom el ebben az ügyben. Polgármester 2002. október 1-től lettem, ezt megelőzően György István volt Kőbánya polgármestere. Én akkor, amikor polgármester voltam, találkoztam ezzel az üggyel, ami legföljebb 2002. augusztásig tartott. Egy bizottsági elnöknek a polgármesteri hivatal ügyeire nincsen ráhatása. Az, hogy Kulcsár Attila mit mondott és mit nem, azt nem tudhatom. Én azt tudom, hogy ebben az ügyben két alkalommal is meg lettem hallgatva, mint tanú. Ezt annak tudom be, hogy az ügy napvilágra kerülésekor már én voltam a polgármester.

Ebben az időszakban gazdálkodási tanácsnok volt. Polgármesterként tette meg a feljelentést, hivatalból, hogy a pénzéhez jusson az önkormányzat. Gazdálkodási tanácsnokként volt szerepe az ügyben?

Én a gazdálkodási, költségvetési bizottság elnöke voltam. Ez jár bizonyos hatáskörrel, többel, mint a tanácsnoké, mert az csak többet dolgozhat. Az elnöki már egy hatáskör, mert összehívja a bizottságot, előterjeszt ügyeket, de egy szavazat, nem több. Ezekben az ügyekben a közgyűlés döntött. Az, hogy Kulcsár Attilának van egy elképzelése az önkormányzat működéséről, nem jelenti, hogy az úgy is van.

A vádiratban az szerepel, hogy Váradi és Kulcsár között volt egy megegyezés, ami szerint a Váradi által kapott összegből ő más önkormányzati tisztségviselőknek is juttat. Itt merült fel az ön neve is. Hogy mi történt, azt nem tudjuk, ezért kérdezem önt.

Váradi János ilyet nem mondott. Miért mondott volna? Szerintem Kulcsár Attila sem mondott ilyet. Meghallgattak ebben az ügyben, de nekem a fő szerepem az volt, hogy visszaszerezzem ezt a pénzt. Átnézve a szerződéseket azt gondolom, hogy Kulcsár Attilának külső segítsége nem volt. Hogy ezt meg tudta tenni, az a bank belső szabályozottsága, vagy inkább szabályozatlansága miatt lehetett. Engem nem gyanúsítottak meg.

Találkozott Kulcsár Attilával?

Két szerződés került megkötésre a K&H-val. Az egyikben letétkezelési szerződést, a másikban pedig tanácsadói szerződést kötött az önkormányzat. Ilyen munkakapcsolatban persze voltunk a K&H-val, és annak képviselőjével, Kulcsár Attilával. Aki jellemzően elmondta, vagy írásban bemutatta azokat az új befektetési lehetőségeket, amiket a K&H dolgozott ki. Mi semmilyen új befektetési formát nem vettünk igénybe. Egy szerződésünk volt érvényben, a letétkezelési szerződés. Valóban, minket időről-időre tájékoztatott Kulcsár Attila, hogy hogyan áll a tőzsde, mit javasol. Ilyen megbeszélések voltak. Mint gazdálkodási-költségvetési bizottsági elnök, vagy mint gazdálkodási tanácsnok én meghallgattam, tájékozódtam, ha kért tőlem időpontot. Egy munkakapcsolat volt. Nyilvántartottuk, hogy milyen követelésünk van a K&H-val szemben. Amikor volt egy vezetőségváltás a K&H-nál, akkor megküldték nekünk az ő valóságos nyilvántartásukat. Ekkor tettük meg a rendőrségi feljelentést. Én úgy gondolom, hogy Váradi János szerencsétlenül keveredett bele ebbe az ügybe, aztán benne ragadt. Az a papírokból világosan kiderült, hogy a KÖBETÁ-nak semmiféle kapcsolata a K&H-val nem volt, pedig az első állítások erre voltak kihegyezve. Ő annak volt az elnök-vezérigazgatója. Valóban kötöttek egy szerződést a K&H-val, amit rövid időn belül visszavontak. Nem vagyok benne biztos, de úgy rémlik, hogy Kulcsár Attila bizonyos tranzakciókban mintha élt volna a KÖBETA fejlécével, de a cégnek ehhez nem volt semmi köze. A KÖBETÁ-nak semmilyen követelése nem merült fel a K&H-val kapcsolatban, kára, amit meg kellett volna téríteni, nem keletkezett.

Korábban a KÖBETA kezelte az önkormányzat részvényeit. Lehetett szerepe Váradi Jánosnak abban, hogy az önkormányzat Kulcsár Attilát bízta meg annak a forgatásával?

Tekintve, hogy Kulcsár Attila többször tett olyan ajánlatot, ami a vagyonkezelést érintette, én hoztam össze őket. Ha van olyan szakmai téma, ami rájuk tartozik, akkor azt beszéljék meg. Ez csak azután történhetett, hogy a K&H befektetési Rt.-vel az önkormányzat szerződést kötött. Én úgy gondoltam, hogy Kulcsár Attila vagyonkezelésre tett ajánlataival kapcsolatban célszerű, ha a KÖBETA foglalkozik. Én valóban létrehoztam egy ilyen találkozót, de ez később nem realizálódott, csak élénk fantáziákat indított be.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását