2024. június 2. - Kármen, Anita

Ülésezett a Szülőföld Alap Társadalmi Tanácsadó Testülete

Ülést tartott a Szülőföld Alap magyarországi és külhoni magyar szakemberekből álló Társadalmi Tanácsadó Testülete (TTT), amelynek feladata, hogy javaslataival segítse az Alap támogatási céljainak meghatározását.
2007. október 19. péntek 09:58 - Hírextra

A testület áttekintette az Alap 2007. évi pályázatainak eredményeit, valamint a 2008-ra tervezett költségvetését, és megállapította, hogy a költségvetési törvény tervezete szerint a korábban meghatározott 2 milliárd forint jövőre is az Alap rendelkezésére áll majd. Az egyes régiók közötti forrásfelosztás kapcsán a Társadalmi Tanácsadó Testület fontosnak tartotta kiemelni, hogy – építve az előző évben kialakult magyar-magyar szolidaritásra – jövőre is fenn kell tartani a vajdasági és a kárpátaljai magyar közösség kiemelt, a létszámarányt meghaladó mértékű támogatását.

A Társadalmi Tanácsadó Testület a támogatási célok és a hozzárendelt források meghatározásánál rendezőelvnek tartja az egyes magyar közösségek eltérő helyzetéből fakadó körülmények figyelembe vételét, és ennek kapcsán az uniós tagállamokban élő magyarság esetében a közösségi és más pályázati források bevonását az egyes projektek megvalósításába. A Társadalmi Tanácsadó Testület kiemelte, hogy az Alap célja kell maradjon a kisebbségi létből eredő hátrányok oldása azon térségek és támogatási területek esetében, amelyek számára az anyaországin kívül más támogatási forrás nem áll rendelkezésre. A támogatási területek vonatkozásában a testület tagjai emlékeztettek arra, hogy az oktatási pályázatoknál kiemelt figyelmet kell fordítani a munkaerőpiac igényeivel összhangban lévő szakképzésre, felnőttképzésre és átképzésre, az oktatás területén el kell kerülni a mennyiségi szemlélet eluralkodását és a korábbiakhoz képest nagyobb figyelmet érdemes fordítani az anyanyelvű könyvkiadásra, és általában véve a tudományosságra.

A testület felhívta a figyelmet a forráskoordináció fontosságára, kiemelve, hogy a nemzeti jelentőségű intézmények és programok támogatása révén számos, korábban csak pályázati úton támogatott program 2008-tól előre tervezhető, nem pályázati formában jut jelentős támogatáshoz.

A Társadalmi Tanácsadó Testület tagjai hangsúlyozták, hogy az Alap testületei határon túli tagjainak a politikai és szakmai döntéseket megelőzően fontos egyeztetniük – a politikai szereplőkön túlmenően – a szakmai szervezetekkel, a civil szféra reprezentánsaival, hogy az általuk megfogalmazott szempontok is becsatornázódjanak a döntéshozatali folyamatba.

Az Alap kollégiumai által kiírandó pályázatok kapcsán a Társadalmi Tanácsadó Testület felhívta a figyelmet, hogy elkerülendőnek tartja a támogatások elaprózását és a távlatosabb, az adott közösség helyzetéhez és a kihívásokhoz igazodó programok megvalósítását tartja támogatandónak.

Forrás: MTI-OS
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását