2024. június 17. - Laura, Alida

Drasztikus fogyókúrába kezdett Emilio

Lassan az egészségét is veszélyeztette Emilio azzal, hogy elérte a 130 kilós súlyhatárt. Ezt a korlátot ő maga szabta, hisz azontúl, hogy fáradékonyabb, ekkora testsúllyal, ruhát sem talál magának Magyarországon.
2007. március 27. kedd 14:51 - Hírextra
Vidámságából és pozitív életszemléletéből egy cseppet sem veszített, mióta elhatározta, igenis megszabadul legalább húsz kilótól.

Az énekes csaknem tíz éve volt „versenysúlyánál”, s minden vágya, hogy újra elérje azt a 90-100 kilós testsúlyt. Úgy tűnik azonban, hogy minél sikeresebb énekes, annál súlyosabb is. Emilio dalai ugyanis egyre népszerűbbek, készíti új lemezét, s közben jóízűen falatozik, a mozgást pedig hanyagolja.



Ekkora súlynál viszont már óvatosnak kell lenni, akármit nem sportolhat az ember.

- Talán szumózni lehetne ekkora testtel – nevetett Emilio. – Még szerencse, hogy rátaláltam erre az új edzésformára. Beülök egy kapszula formájú csodaszerkezetbe, tekerem a beleépített biciklit, s közben olvad rólam a zsír. Remek egy találmány. Természetesen egy dietetikus is segít a fogyásban, már össze is állított nekem egy klassz étrendet, még csak koplalnom sem kell.



Emilio nemrégiben készített duettet a Fiesta együttessel, s a Fekete vonat egykori énekesével, Fatimával, legújabb lemeze pedig szeptemberben jelenik meg, addigra mindenképpen formába akarja hozni magát.

- Most vásároltam egy nagyadag ruhát Amerikában, szégyen, nem szégyen itthon már nem kaptam magamra valót, ami tetszett is volna. Nagyon remélem, hogy a lemezbemutatómon, öt hónap múlva ezek már mind lógni fognak rajtam.(redlemon)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását