2024. június 2. - Kármen, Anita

Egyetlen magyar politikus ellen sem emeltek vádat

Bár félezer bejelentés érkezett tavaly a törvényhozás és az igazságszolgáltatás tagjaival szemben az ügyészségre, egyetlen politikus ellen sem emeltek végül vádat - írja a Magyar Hírlap.
2007. március 7. szerda 09:14 - Hírextra

A tavalyi bejelentések száma negyedével több az előző évinél. Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerint ez a választások miatt van, négy éve is ugyanez volt a statisztika.

Bár vádemelés nem történt, számos politikai bejelentést kaptak. Csak Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszéde miatt tucatnyi ilyet iktattak. Voltak, akik közérdekű adatokkal való visszaélés miatt marasztalták volna el a kormányfőt, mások pedig közvetve terrorcselekmények elkövetése miatt. Ezek egyikében sem találta indokoltnak a nyomozást az ügyészség.

Három politikust érintő ügyben egyébként jelenleg is folyik nyomozás, de mentelmi joguk felfüggesztését egyelőre nem indítványozták. A vádlottak között van azonban három bíró, egyiküket ittas járművezetésen érték, a másik - a vád szerint - magánokiratot hamisított, a harmadik pedig balesetet okozott. Az ügyészség egyik képviselője is megbotlott, ő állítólag több százezer forintért hozott kedvező döntést egy vádlott ügyében.

 

Forrás: Független Hírügynökség
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását