Elnémult besúgók – a titkosszolgálat szelleme kísért

A balkáni CIA

Közhely, ám igaz: a kommunista rendszerek koherenciáját többek közt az állandó megfélemlítés, az állampolgárok folyamatos megfigyelése, az értelmiség pórázon tartása biztosította. Ezért a második világháború után a szovjet érdekszférába került országok mindegyike kiépítette a maga titkosrendőrségét. Történészek szerint a legkegyetlenebb, és egyúttal legjobban kiépített apparátust a román Securitate jelentette.

Az 1948. augusztus 30-án alakult szervezet (teljes nevén Departamentul Securităţii Statului – Állami Titkosszolgálat) a szovjet titkosrendőrség, az NKDV segítségével jött létre. Kezdetben mindössze néhány ezer főt foglalkoztatott, ám virágkorában az ügynökök száma elérte a 11.000-et, akik több mint félmillió(!) informátorra támaszkodtak. A számok nagyságrendjét talán érzékelteti, hogy az ország teljes lakossága 20 millió fő körül mozgott, és például a Föld egyik legjobb titkosszolgálatának tartott CIA is csak 18.000 alkalmazottal dolgozik. Virgil Magureanu az Román Hírközlési Szolgálat (SRI) első igazgatója szerint a Securitate ’89-ben már 14.259 fővel dolgozott, és ebben nincsenek benne sem a szovjet tanácsadók, sem pedig a Belügyminisztérium alá tartozó csoportok, melyek tiszti- és legénységi állománya ekkor 23.370 fő volt.

Papok és éltanulók a hálózatban

A Securitate több csatornán keresztül kontrollálta a román társadalmat, amik közül ki kell emelni az egyházi funkcionáriusokat. Románia ugyanis közel sem volt annyira szekularizált, mint a térség többi országa. Az ortodox államvalláshoz ma a lakosság 87 százaléka tartozik, és bár a Ceauşescu-rendszer nem pártolta a vallásosságot, politikai ütőkártyaként felhasználták az egyházat. Egyrészt a közösségeket irányító egyházfiak ideális megfigyelőknek bizonyultak társadalmi kapcsolatrendszerük miatt, másrészt a Vatikán befolyását, a katolikus, református, evangélikus és unitárius egyház pozícióját is gyöngíteni lehetett az ortodoxia támogatásával. 1964-től már önkéntesen is csatlakoztak a papok a Secuhoz, miközben az ortodox egyház nyolcszáz, más felekezethez tartozó templomot kobozhatott el.

Nemrég arra is fény derült, hogy az egyházi vezetők mellett a Securitate 12-14 éves diákokat is beszervezett, hogy szüleikről, rokonaikról, illetve tanáraikról jelentéseket írjanak. Akadtak olyanok, akiket kényszerítettek erre a tevékenységre. Az ifjú ügynökök nyilatkozatban kötelezték magukat, hogy rendszeresen jelentenek a rájuk bízott felnőttekről. Későbbi kutatások azt is nyilvánvalóvá tették, hogy elsősorban a szerény jövedelmű családok gyermekeit környékezték meg, ezen belül is azokat, akik kollégiumokban éltek és jó tanulók voltak, ők élvezték ugyanis a tanárok és a diáktársak bizalmát. Kiderült az is, hogy a Secu minden román megyében tartott fenn kiskorúakból álló besúgóhálózatot.

Pogromok szekus támogatással

A Securitate alkonya 1989-ben a Ceauşescu-házaspár kivégzésével elindult rendszerváltással következett be. A nem éppen vértelen átmenetben azonban még igencsak aktív szerepet játszottak a szélnek eresztett szekusok, hiszen két tragikus esemény hátterében is ők állnak. Az 1990-ben a Securitate felbujtására félanalfabéta romák és román parasztok támadták meg Marosvásárhelyen a Sütő András vezetésével az anyanyelvi oktatásért demonstráló magyarokat. A Fekete március néven elhíresült véres eseménysor öt halálos áldozatot és 300-nál is több sebesültet követelt, és Sütő András is fél szemét itt vesztette el.

Szintén a Securitate működött közre az 1990. júniusi „bányászjárásban”. Ekkor a Bukarestben a valódi rendszerváltásért tüntető egyetemisták szétverésére 10.000 Zsil-völgyi bányászt hívtak be, akik óriási pusztítást vittek véghez. Kulturális intézmények, az ellenzéki pártok székházai, középületek, és ártatlan civiltömegek váltak a vandál rombolás martalékaivá. Szomorú pikantériája a történteknek, hogy Miron Cozma, a bányászok vezetője idén elindulhatott a választásokon, ám saját fellegvárában, a Zsil völgyi Lupényben ma már szinte senkit sem hozott lázba.
@@

Hazafias besúgók jól megfizetve

A Securitate formálisan tizennyolc éve feloszlott ugyan, ám tagjainak névsorát csak az utóbbi időben kezdték el nyilvánosságra hozni. Ennek oka, hogy sokan az SRI-ben folytatták tovább tevékenységüket, mások nyugállományba vonultak, azonban a szekus iratok csak nemrég váltak hozzáférhetővé, kutathatóvá. Bár 1999. december 9-én a román törvényhozás elfogadta a 187. sz. törvényt, amely létrehozta a Kommunista Állambiztonság Irattárát Vizsgáló Bizottságot (CNSAS), a múlt feltárása csak 2006-ban kezdődhetett meg, amikor Călin Popescu Tăriceanu a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke – és egyben kormányfő – intézményesítette a CNSAS-t. A Nagy Románia Párt ugyanis egészen addig folyamatosan hátráltatta a vizsgálóbizottság munkáját, arra hivatkozva, hogy a Securitate csak hazafias kötelességének tett eleget.

Nehezítette a szembenézést az is, hogy nem egyértelműen negatív a múlt rendszer kiszolgálóinak társadalmi megítélése Romániában. Ezt mutatja, hogy az egykori szekusok kiemelt nyugdíjat kapnak: míg mások átlagosan 650 lejt (kb. 50 ezer forint) vesznek kézhez havonta, a volt állambiztonságiak nem ritkán ennek a hétszeresét(!). A jelenlegi liberális kormányzat ezen az anomálián kíván változtatni: tervezetük szerint, akiről az Átvilágítási Tanács jogerős határozatban kimondja, hogy besúgóként tevékenykedett, annak normálisra csökkentenék a járandóságát.

A dossziék nyitogatását végző CNSAS-nek sem egyszerű a munkája, januárban alkotmányellenesnek minősítették ama jogkörét, amelynél fogva jogerősen kijelenthette, hogy valaki a Secu kötelékeibe tartozott-e avagy sem. A hatókör megvonása országos elégedetlenségi hullámot váltott ki, azonban mindenütt csak kevesek demonstráltak ellene. Basescu államelnök végül kompromisszumos megoldással engedélyezte a CNSAS munkáját, viszont csak javaslattevő szerepet adott neki, és a helyhatósági választások jelöltjeinek átvilágítását is fel kellett függeszteniük.

Az egyház is nyakig benne volt

A tényfeltáró munka lassításának fő oka, hogy a román társadalmat valósággal sokkolták a napvilágra került információk. Kiderült, hogy jóval többen vettek részt az elnyomó államgépezet működésében, mint azt korábban feltételezték. A CNSAS vizsgálata alapján Nicolae Corneanu bánsági metropolita és Constantin Balaceanu Stolnici akadémikus is együttműködött a titkosszolgálattal, illetve Bartolomeu Anania (Kolozs), Andrei Andreicu (Fehér), Gherasim (Vâlcea) és Teodosie (Tomis) ortodox egyházi vezetők is beismerő vallomást tettek.

Számos katolikus és protestáns vezetőről is kiderült, hogy nem tiszta egészen a múltja. A reformátusok részéről Tőkés László küzd az egyházi hálózat feltárásért, ő leplezte le, hogy például Bányai Ferenc temesvári lelkipásztor írt jelentéseket a Securitáténak. Besúgó volt a püspök sógora, a Stelian álnéven jelentő Bartha Tibor is. De jelentéseket írt Gálffy Zoltán kolozsvári teológiai tanár is, aki tagja volt a rendszerváltás utáni református zsinatnak. Aron fedőnévvel jelentett a szintén temesvári Halász Sándor, Paptamási egykori lelkésze, Kovács Imre pedig Avramként írta alá jegyzeteit. Herman név alatt pedig Fazekas Sándor ténykedett, ő jelenleg egy nagyváradi gyülekezet lelkésze.

Lassan tisztul a kép

Románia harcot folytat a múlttal, és bár nagyon vegyes a társadalom hozzáállása, egyre több a pozitív fejlemény. Ilyen a tervezett nyugdíjreform, vagy a pár éve megnyitott Máramarosszigeti börtönmúzeum, ami a legvéresebb államterrornak állít sokkoló, de hiteles emléket. Megkezdődött a ’89-es forradalmárok hivatalos elismerése is, azonban öröm az ürömben, hogy sok szekust szintén rehabliltáltak közben, és Tőkés Lászlót pedig nem. A püspök erről így nyilatkozott: „Rég rossz, hogy ha egy embernek magának kell folyamodnia azért, hogy elismerjék, hogy forradalmár vagy nem forradalmár, hát én Iliescuhoz nyújtsak be kérvényt, hogy érdemeimet elismerjék, megítélésem szerint azon a szinten, ahol én mozogtam megalázó volna elvárni tőlem.” Ám az mindenképpen örvendetes, hogy Tőkés érdemeinek állami elismerését épp egy ortodox érsek, Nicolae Corneanu kezdeményezte.