2024. április 19. - Emma

Csökkenő termelés, növekvő cégszám az építőiparban

A pandémia és a csökkenő termelési volumen ellenére Magyarországon 65 százalékkal több építőipari cég indult júliusban, mint amennyi megszűnt.
2020. szeptember 1. kedd 09:43 - HírExtra

Sokáig úgy tűnt, hogy az építőipar az átlagnál jobban ellenáll a koronavírus okozta gazdasági visszaesésnek, de a nyár folyamán már gyűlnek a fellegek az építőipar felett is. „Érdekes módon ezen a képen a növekvő cégszám sem segít most, a mostani céginformációs mutatók sok tekintetben a 10 évvel ezelőtti helyzetet idézik, amikor tömegesen indultak és szűntek meg építőipari vállalkozások” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs szolgáltató elemzője.

2020 júliusában 542 új építőipari cég került bejegyzésre, ami 48 százalékkal haladja meg a júniusi értéket, de ami talán még szembetűnőbb, hogy abszolút értékben is igen meredeken emelkedik az építőpari cégszám. Ugyanebben az időszakban 329 cégtörlés került közzétételre, ami ugyan magas értéknek számít, de 65 százalékkal elmarad a cégalapítások számától. Önmagában ez még nem is lenne olyan rendhagyó, de sajnos az ágazatban gyorsan emelkedik a felszámolások és végelszámolások száma is. Összességében tehát egyre gyorsabban cserélődnek a szektorban működő cégek.

Csak júliusban 97 építőipari vállalkozás ellen kezdeményeztek felszámolást, ez az elmúlt 4 év harmadik legmagasabb felszámolási értéke. De talán még problémásabb jelenség, hogy ezzel összességében már 3 hónapja meredeken emelkedik a felszámolások száma az ágazatban. Ez arra utal, hogy az elmúlt 7-8 év cégjogi konszolidációja és építőipari szigorítások, tisztulások ellenére újra jelentős problémát jelentenek a kifizetetlen számlák. A negatív képhez az is jelentősen hozzájárul, hogy a végelszámolási számok is igen magasan állnak. Egy hónap alatt 77 építőipari vállalkozás döntött tevékenysége szabályszerű megszűntetése mellett. Ilyen magas végelszámolási érték a nyári hónapokra egyáltalán nem jellemző. Az induló eljárások számának növekedése arra utal, hogy a megszűnő cégek száma is tovább fog növekedni az elkövetkező időszakban.

Ha a magas cégfluktuációhoz hozzávesszük, hogy a termelési volumen jelentősen csökken, akkor összességében elég negatív képet kapunk az építőiparról. Májusban 20,1 százalékkal, júniusban pedig 15,7 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az előző év azonos időszakához viszonyítva. Sajnos hosszabb távra nézve sem tűnik bíztatónak a kép, a júniusi szerződésállomány 19,2 százalékkal volt alacsonyabb, az új szerződések volumene pedig 44,8 százalékkal volt alacsonyabb az előző év azonos időszakához mérten a KSH adatai szerint.

2010-11 környékén hasonló volt a helyzet az ágazatban, amikor a jelzáloghitel válság utóhatásaként nem állt túl jól az építőipar, de a cégszám még meredeken növekedőben volt. Ebben az időszakban a cégfluktuáció és a lánctartozások komoly problémát jelentettek az egész szektornak. „Szerencsére azért jelenleg még nem tart itt az építőipar, de az intő jelekre már most érdemes odafigyelni” – mondja az Opten elemzője. 

A mostani adatok mögött még részben benne van az a jelenség is, hogy a tavaszi elhalasztott cégalapítások most egyszerre kezdenek realizálódni, illetve az adminisztratív és közzétételi rendszer is most kezd magára találni. Ezzel együtt a mostani számokat inkább vezérlik a negatív hatások, mint a korrekció és a koronavírus – a járvány második hulláma sem sok jóval kecsegtet az ágazatra nézve. Ha a tendencia folytatódik, ismét növekedésbe fordulnak a megszüntetésre irányuló eljárások, illetve a cégtörlések is.

Szerencsére a szabályozási környezet sokat javult a 10 évvel ezelőtti helyzethez képest, de a megrendelések hiányán ez sokat nem segít. Összességében sokkal jobb helyzetben várja az építőipar a mostani válságot, mint korábban. Az elkövetkező hónapok, illetve a vírus második hullámának nagysága, az esetleges újabb korlátozások azonban még sokat változtathatnak a helyzeten. Az építőipari vállalkozások likviditása, tőkeellátottsága is fejlődött az elmúlt években, de egy hosszabb gazdasági visszaesés esetén egészen biztosan vállalkozások tömegeinek lehetnek újra igen komoly problémáik az őszi hónapok során.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez) júliusra vonatkozó értéke átlagosan 15-16 százalék körül mozgott az építőiparban. Megyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt az Opten – CFI Hajdú-Bihar, Veszprém és Zala megyékben érte el a legjobb értékeket, míg a legmagasabb fluktuációt Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megye produkálta.

Opten – CFI megyénként az építőiparban, 2020.július

MegyeAlapításokMegszűnésekFelszámolások*Opten - CFI
Hajdú-Bihar 10569,07%
Veszprém 93211,25%
Zala 63211,43%
Komárom-Esztergom 113111,52%
Csongrád-Csanád 106212,66%
Győr-Moson-Sopron 158613,25%
Vas 46013,73%
Tolna 82114,04%
Békés 82015,67%
Somogy 67016,67%
Heves 106418,48%
Nógrád 72218,59%
Pest 7471819,23%
Fejér 284419,68%
Baranya 1710820,80%
Bács-Kiskun 1913121,25%
Főváros2051413227,83%
Szabolcs-Szatmár-Bereg 28161228,48%
Jász-Nagykun-Szolnok 1810629,32%
Borsod-Abaúj-Zemplén 4911033,46%
ÖSSZESEN5423299718,32%

*Újonnan indult eljárások

Forrás: Opten
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását