2024. április 19. - Emma

A Fidesz segítene

Összesen 65,2 millió forinttal növelné meg a fogyatékosok és a nagycsaládosok szervezeteinek idei támogatását a Fidesz-KDNP - közölte a pártszövetség népjóléti kabinetjének vezetője szerdán, Budapesten.
2009. március 11. szerda 17:06 - HírExtra
A Fidesz-KDNP ismét benyújtja korábban már beterjesztett törvényjavaslatát a költségvetési törvényhez, amellyel azt szeretnék elérni, hogy a fogyatékkal élőket és a nagycsaládosokat képviselő és segítő társadalmi szervezetek támogatása a tavalyi költségvetési összeg plusz 4,5 százalék infláció legyen - mondta Soltész Miklós, aki Kósa Ádámmal, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőjelöltjével, valamint Hirt Ferenccel, a Fidesz országgyűlési képviselőjével tartott közös sajtótájékoztatót.

A politikus szerint ezt az összesen 65,8 millió forint többletet a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs kiadásainak ugyanekkora összeggel való csökkentésével lehet előteremteni.

Mint mondta, Hirt Ferenccel közösen nyújtották be szerdán a képviselői önálló indítványt az Országgyűlésnek. Eszerint az Értelmi Fogyatékosággal Élők és Segítők Országos Szövetsége plusz 6,2 millió, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége 8 millió, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége 7,3 millió, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 9,3 millió, míg a fogyatékos személyek országos és regionális szervezeteinek támogatására 1,7 millió forint plusz támogatást kapnának. Az Autisták és Autisztikusok Országos Szövetsége számára további 1,3 millió forintot biztosítanának, míg a Nagycsaládosok Országos Egyesülete 31,4 millió forint további támogatást kapna.

Soltész Miklós arról is beszélt, hogy Gyurcsány Ferenc "képletes, de mégis konkrét javaslatot tett" a közelmúltban a Reformszövetség koncepciója kapcsán arra, hogy el fogják venni a 13. havi nyugdíjat. Emlékeztetett: már elvették a 13. havi bért, befagyasztották a családi pótlékot és csökkenteni akarják a gázár- és távhő-támogatást is.
Ez a brutális megszorítás halmozottan érinti a mintegy 600 ezer fogyatékkal élő embert és családjukat - indokolta a politikus javaslatukat.

Nem normális állapotnak nevezte Hirt Ferenc azt, hogy a kormány az említett országos szervezeteknek 30-35 millió forint plusz támogatást sajnál megadni. Emlékeztetett: a közelmúltban került nyilvánosságra, hogy Szűcs Erika szociális miniszter "a nem kevés fizetése mellett" 3,8 millió forint jutalmat vett fel, míg a tárca szakállamtitkárai összesen csaknem tízmillió forintot kaptak.

Hirt Ferenc szavai szerint a mostani kérés a kormányzat számára "aprópénz", ám az érintett szervezetek esetében ez szinte a működés feltétele.

Kósa Ádám, aki a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) és a Fogyatékossággal Élők Szövetségének Tanácsa (FESZT) elnöke - jeltolmács segítségével - azt kérte a kormányzattól, adja meg a javaslatban szereplő támogatást.

Kósa Ádám emlékeztetett arra, hogy ezek a szervezetek számos segítséget adnak a fogyatékossággal élőknek. Így például Braille írással könyveket adnak ki, vakvezető kutyákat biztosítanak a látáskárosultaknak, a mozgáskorlátozottakat akadálymentesítéssel segítik, a hallássérülteknek jogsegély szolgálatot nyújtanak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását