2024. április 19. - Emma

Szocdem frakció alakulhat az Országgyűlésben?

Januárban Óbudán és Zuglóban is több MSZP-s önkormányzati képviselő döntött úgy, hogy ezentúl az MSZDP színeiben folytatja a politizálást. Arról, hogy most tulajdonképpen egy régi párt fokozatos újjáalakulásának vagyunk-e tanúi vagy csak az MSZP-n belüli
2008. február 7. csütörtök 07:34 - Pór Károly

Önöknek céljuk az, hogy egységesítsék a szociáldemokrata törekvéseket. Mennyire sikerül ezt megvalósítani a gyakorlatban?

Pártváltások Óbudán és Zuglóban
Az MSZP-ből való kilépéshullám azt követően kezdődött, hogy múlt év december 4-én együttműködési megállapodást írt alá Gyurcsány Ferenc, az MSZP és Kapolyi László, az MSZDP elnöke. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az aláírás után az újságíróknak azt mondta: a dokumentum keretmegállapodás, alapvetően politikai, közjogi, társadalmi együttműködésről szól. Az a célja, hogy a két párt a baloldali szavazók széles körét együttesen jobban elérje - fűzte hozzá. Az MSZDP honlapján szereplő együttműködési keretmegállapodásban az olvasható: mindkét párt vállalja, hogy tagsága bővítését nem a másik párt szervezeti köréből oldja meg.

Ennek ellenére január második hetében kilenc önkormányzati képviselő lépett ki az MSZP képviselőcsoportjából Óbuda-Békásmegyeren, majd megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) III. kerületi alapszervezetét , melynek elnöke Pataki Márton lett. A csoport közleményében az áll, hogy céljuk egy hiteles baloldali politikai alternatíva biztosítása Óbuda és Békásmegyer választói számára. Az elszakadást megelőzően 13 tagú volt az MSZP képviselőcsoportja az ellenzéki többségű önkormányzati testületben. Az átalakulást követően négyen maradtak az MSZP képviselőcsoportjában.

Az Óbudai szocialista kilépések után a zuglói MSZP-frakcióból is kilépett három tag. Ezzel egy időben megalakították a Magyarországi Szociáldemokrata Párt XIV. kerületi képviselőcsoportját. Tamás László, az újonnan alakult csoport vezetője nem kívánta indokolni döntésüket, de azt elmondta, hogy ezután is együttműködnek az MSZP-frakcióval és az SZDSZ-szel.
Azt gondolom az MSZDP ezt tökéletesen megvalósította, hiszen tagja a szocialista internacionálénak, és az Európai Parlament szocialista frakciójának. Az MSZP mellett csak az MSZDP képviseli Magyarországot a szocialista internacionáléban.

Milyen a kapcsolatuk a „történelmi” Szociáldemokrata Párttal (SZDP), amely például nagyon élesen ellenzi a kormány intézkedéseit, és a népszavazási kérdésekben határozottan kiállt az „igenek” mellett?

Nekünk nincs élő kapcsolatunk velük, nem egyeztetjük a politikai álláspontjainkat. A népszavazás kapcsán azt javasoljuk a tagjainknak, hogy saját lelkiismeretük szerint szavazzanak. Mi mindig is engedtük az úgynevezett platformszabadságot, egyetlen elvárásunk volt a tagjainkkal szemben, hogy megmaradjanak a szociáldemokrata értékek mellett. Ezekben a népszavazási kérdésekben bárki bárhogy szavaz, nem lépi át ezt a keretet.

Vidéken erősíthető az MSZDP pozíciója?

Folyamatosan bővülnek a szervezeteink, illetve jönnek létre új alapszervezetek például Pest megyében, Csongrádban, Szabolcsban, Nógrádban, Baranyában. Azt szorgalmazzuk, ami elindult, hogy az eddig meglévő MSZP szervezetektől függetlenül új MSZDP szervezetek jöjjenek létre.

Bárhol az országban várhatók még olyan átlépések az MSZP-ből az MSZDP-be, mint amilyenek Zuglóban és Óbudán történtek?

Igen, vannak ilyen információm, de azt egyelőre nem szeretném megnevezni, hogy hol várhatók ilyen átlépések. Az tény, hogy míg korábban inkább az volt tapasztalható, hogy elhagynak minket, most egyre többen kívánnak csatlakozni hozzánk, aminek köszönhetően például Óbudán, vagy Dunakeszin a helyi önkormányzatokban az MSZP-ből MSZDP frakció alakulhatott.

A fiatalokat mennyire tudják megnyerni a szociáldemokrata értékek mellé, mert találkoztam olyan véleménnyel is, hogy ez a párt kis túlzással nyugdíjasok gyülekezete.

Nem, ez nem így van, mert szép számmal vannak fiatalok is a pártban, és nagyon erős a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom, ami az MSZDP fiatal tagsága által működtetett szervezet.

Tehát akkor van jövője a pártnak?

Persze! Ha egy párt már megélt 110 évet, akkor többet is meg fog.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását