Döbbenet! Budapest a doppingipar központja?

Mit keres egy doppingolásra használatos vércentrifuga egy budapesti bérház egyik lakásában? Az osztrák botrány minket is elért? Vagy ellenkezőleg: fővárosunk az európai doppingipar központja?

Robbant a doppingbomba: Budapesten találták meg azt a vércentrifugát, amelyet feltehetően az osztrák doppingbotrányban használtak! Osztrák botrány? Hát persze, emlékezhetünk az eltiltott Bernhard Kohl kerékpárosra és letartóztatott menedzserére, Stefan Matschinerre. Állítólag ők használták a most megtalált eszközt.

Ez eddig rendben is lenne, de hogy az anyja keservében került ez a cucc Budapestre?

Ez az, amit egyelőre csak találgat mindenki, még a dologra fényt derítő osztrák rendőri erők is. Tiszeker Ágnes például hiába a Magyar Antidopping Csoport (MACS), azaz kis országunk nemzeti doppingellenes szervezetének vezetője, semmivel sem tud többet erről a bizonyos centrifugáról, mint a magyar rendőrség, illetve a sajtó – ezzel pedig meg van kötve a keze.

Mi is ez a vércentrifuga?


Humanplasma: a doppingnagyüzem?
A bécsi cég természetesen mindent tagad. A bécsi Kurier szerint azonban nem egy sportoló esett át a Kohléhoz hasonló kezelésen ebben az intézményben. Sőt az újság azt is tudni véli, hogy a komoly üzleti szisztéma szerint 2000 euróba került egy kezelés a kerékpárosokon kívül más sportágakból is érkező ügyfelek számára.
– Valószínűleg az osztrák hatóság folytatja majd le az eljárást, ha ők, vagy a magyar kollégáik felkérnek minket, mint nemzeti doppingellenes szervezetet, nagyon szívesen állunk a rendelkezésükre – nyilatkozta a HírExtrának Tiszeker. – Most azonban semmilyen hivatalos információnk nincs az ügyről, eddig minket nem keresett senki – tette hozzá az elmúlt években a hazai sporttársadalmat megosztó szervezet igazgatója.

Azaz a kérdés még mindig nyitott: hogyan került pont Budapestre a felszerelés, és van-e köze magyar állampolgároknak ehhez a bizonyos centrifugához.

Amennyiben vércentrifugáról beszélünk, akkor nem egy olyan centrifugát kell elképzelnünk, melyet bármelyik Media Marktban megkaphatunk az iszonyatos árleszállítások közepette. Dr. Frenkl Róbert, Magyarország legtapasztaltabb és legnagyobb tudású sportorvosa, a Sportkórház professzora a HírExtrának elmondta: egy ilyen vércentrifuga magánszemély számára elvileg beszerezhetetlen.

– Ezek nagyteljesítményű ultracentrifugák, melyek olyan sebességre képesek, hogy pillanatok alatt kezelik vele a vért – mondta el portálunknak a szakértő. – Magánemberként egy ilyenhez szinte lehetetlen hozzájutni, de a legtöbb egészségügyi intézményben, laborban megtalálható – tette hozzá Frenkl. Azaz egy jobb kiállású osztrák sportorvos némi tőkével a zsebében – ha nagyon akar – hozzá tud jutni. Ergo berendezheti saját különbejáratú doppinglaboratóriumát Bécsben. Vagy adott esetben Budapesten?

Hogy kerül a képbe Budapest?


A lebukott osztrák kerekes elmesélte a kíváncsi zsaruknak (naná, hogy beszélt, így vélhetően sokkal enyhébb büntetéssel ússza majd meg), hogy két másik sportolóval vásároltak meg egy vércentrifugát, melyet nem is egyszer használtak a bécsi Humanplasma intézetben.

Csakhogy egyelőre az osztrák rendőrség nem erősítette meg, hogy a most Budapesten megtalált vércentrifuga ugyanaz az eszköz, amellyel a sógorok legtehetségesebbnek tartott bringása tette tönkre a karrierjét.

Belegondolni is rossz, hogy melyik variáció lenne országunk számára az üdvösebb: ha kiderülne, hogy ez a budapesti centrifuga nem az a berendezés, amivel a sógorok buktak, vagy ha arra derülne fény, hogy már pedig ugyanarról a gépről van szó. Utóbbi esetben az válna fő kérdéssé, hogy milyen kapcsolat van hazánk és a „szerteágazó” osztrák doppingipar között, míg előbbi esetben azon kezdhetnénk aggódni, hogy Budapesten is felbukkantak a komoly felszerelést igénylő magánlaborok és azok vezetői, meg persze az azokat használó sportolók.

Egyik variáció sem vet túl jó fényt az így is megtépázott magyar sportra…