A politika kezében a magyar futball jövője?

Százmillió forint. Ennyin, illetve a parlamenten múlik, hogy jövőre harmincezer gyermek tovább futballozhat-e szerte az országban. A Gyermek Labdarúgó Szövetség aggódik, néhány képviselő melléjük állt.

Miközben Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség feje a héten a világ futballját jelentősen befolyásoló dolgokról tárgyal a Parlamentben, a magyar politika „jóvoltából” harmincezer, a Magyar Gyermek Labdarúgó szövetséghez tartozó gyermek sorsa vált bizonytalanná.

Bajban van az iskolai foci

Az Önkormányzati Minisztérium Sportszakállamtitkársága ugyanis a megszorító intézkedések miatt kihagyta a költségvetésből az elmúlt időszakban az iskolai labdarúgás terén jelentős eredményeket felmutató MGYLSZ iskolai programjának támogatását. Ezzel a szervezet szerint veszélybe került a szervezet egész 2009/2010-es tanévének finanszírozhatósága.



Szerencsére azonban akadt néhány olyan képviselő, aki belátta: segíteni kell a gyermek labdarúgáson, és benyújtottak egy indítványt a jövő évi költségvetéshez kapcsolódóan. Módosító indítványukban százmillió forintot szeretnének kicsikarni az MGYLSZ iskolai programjára.

A kormányoldalról nyújtották be

A módosító indítvány indoklása szerint "a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség által újjászervezett, egységes rendszerbe foglalt, nemzetközi elismerést kivívó, más sportágak számára is modellértékű utánpótlás-nevelési program töretlenségének és fenntartásának biztosítása, a magyar labdarúgó sport jövőbeni sikereinek megalapozása érdekében a 2010. évi költségvetés általános tartalékának terhére 100.000.000 forint támogatást javaslok. Ennek hiányában 30.000 gyermekkorú labdarúgó alapképzése, foglalkoztatása szűnik meg” – áll az indítványban, melyet a HírExtra információ alapján a tavalyi esettel megegyezően a kormányoldalról nyújtott be három képviselő, azt azonban még az MGYLSZ-ben sem tudták megmondani, hogy pontosan kik.



Tavaly egyébként az MGYLSZ hasonló lobbija után az országgyűlés végül is egyetlen ellenszavazattal , egyhangúan szavazott meg kilencvenmillió forintot az MGYLSZ iskola programjára.

A szervezet vezetése most abban bízik, a válság és a megszorító intézkedések ellenére ezúttal is megkönyörülnek az MGYLSZ-en.

Nyugodtak azonban addig nem lehetnek, amíg a döntés magyar politikusok kezében van…