Újabb Cetrum botrány - mennyi lesz még?

A Közterület-felügyelet vezetője komoly pénzeket kapott azért, hogy ösztönözze a kerékbilincselést a városban - ami természetesen a Centrum Kft. érdeke. Közben az Ombudsman is nekiesett a Centrumnak.

Mocsokban gázolva

Farkas Kálmán és az MSZP
Farkas Kálmán az önkormányzati választásokon az MSZP legsikeresebb kopogtatócédula-gyűjtője volt. Forrásaink szerint viszont csak egy „nagyon egyszerű bábú” volt a játék sakktábláján, akit egyértelműen föntről mozgattak. (magyar hírlap/hírextra)
Miután megírtuk, hogy - mindkét - Centrum kft-nek nagy valószínűséggel köze van a két magyar nagypárthoz, nem is olyan meglepő a hír: most éppen kenőpénzekkel hozhatóak szoros összefüggésbe. Ugyanis Farkas Kálmán, a Terézvárosi Közterület-felügyelet vezetőket épp kenőpénzt vett át hétfőn reggel, amikor a rendőrök megrohamozták és rabosították - majd házkutatást is tartottak nála. Hivatalos személy által, kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével gyanúsítják.

Farkas feltehetőleg havi 500-800 ezret rakott zsebre azért, hogy kerékbilincselésre ösztönözze a kerület közfelügyelőit - egyes pletykák szerint havi ezer kerékbilincs volt a minimum, amit ezért az összegért elvártak. A műveletet Farkas 2008-tól végezte, így szép kis summát rakhatott zsebre - még akkor is, ha az összegből a mezei közterület-felügyelőknek is juttatott. Ez egyúttal megerősíti Rabin László terézvárosi alpolgármester azon állítását is, miszerint a kerületi testületben néha nem a kerület érdekeit nézik.

A kerékbilincselést (pontosabban annak le és felszerelését) már jó ideje a Centrum Kft. végzi - és valószínűleg az elkövetkező tíz évben is ő fogja, ha csak meg nem jön a terézvárosi képviselők józan esze - aki minden ilyen munkálatért pénzt kap, így egyértelműen az ő érdekük volt a minél több kerékbilincs elhelyezése. Így nem lenne meglepő, ha a kenőpénz is tőlük származott volna.

Centrum még

Mivel a Parlament nem hajlandó érdemben foglalkozni a Centrum ügyeivel - a frakció nélküli MDF próbálkozásait leszámítva - így megteszi azt az elviekben parlamenti kontrollt ellátó ombudsmani hatáskör: pontosabban Szabó Máté, az állampolgári jogok ombudsmanja. Ugyanis a bírságoltak már nagyon régóta agitáltak azért, hogy a parkolási cégek időn túl válaszolnak és már elévült büntetéseket próbálnak érvényteleníteni - ezekre eddig is volt egy ombudsmani állásfoglalás - ráadásul a benyújtott bizonyítékok sem felelnek meg az elvárt hitelesség igényének.

Mint a vizsgálat kiderítette, tényleg: a felszólításokon nem egyeztek az időpontok és nem voltak fényképek, amelyek a követelést alátámasztották volna. Ráadásul mint azt az MTI-vel közölte az ombudsman hivatala, a Centrum - illetve az általa megbízott követeléskezelő - átláthatatlan rendszer alapján követelte a panaszostól a szabálytalan parkolások miatt kivetett pótdíjakat.

Így hát Szabó Máté a visszásságok orvoslására kérte fel a Centrum Parkoló Rendszer Kft-t, valamint a követeléskezelő vezetőjét, javasolta továbbá a Fővárosi Közgyűlésnek a parkolási rendelet módosítását - méghozzá úgy, hogy a parkolási társaságok hely- és időrögzítésre alkalmas digitális fényképfelvétellel is kötelesek legyenek bizonyítani követelésük jogosságát.

Meddig?

Ez csupán két eset, amely a Centrum-jéghegy csúcsának apró kis darabkái - ám már annyi darabka szakadt le, hogy a közvélemény és a civil szervezetek csónakjait egyaránt megmozgatta - a sajtó ezzel foglalkozó munkatársai, és a valamennyi jóérzettel rendelkező politikusok pedig egyenesen egy szökőáron lovagolnak. A hullámok már a politikusok partjait is nyaldossák - igaz, Magyarországon ez sajnos semmit nem jelent.

Hogy fény derül-e valaha is a Centrum mögött álló erőkre, és az ő ügyleteikre, a válasz nagy valószínűséggel: nem - noha sokan minden követ megmozgatnak az ügy érdekében. Pedig igény lenne rá: a Centrum ügyei majd annyi indulatot váltanak ki, mint a BKV végkielégítései, vagy a pártok kampányfinanszírozása. Mert mindkettőnél tudjuk, hogy valami nagyon nincs rendben.