Elképesztő! A Barátok közt sztárja pornófilmekben szerepelt!

Döbbenetes a hír: Vili bá’ a Barátok köztből egykor pornófilmekben kamatoztatta tehetségét. Nyögött, élvezett és élvezte – de egyáltalán nem szégyelli.

Mielőtt azonban még szereplőként keresnénk a Barátok közt Vili báját megszemélyesítő Várkonyi Andrást, azt jegyezzük meg: a színész csak a hangját adta a filmekhez.

„Való igaz, hogy amikor Magyarországra először bejöttek ezek a filmek, akkor a hangunkat adtuk hozzá” – mondta a vallotta be a Borsnak Várkonyi. „Jókat nevettünk a jeleneteken, nem igazán tudtuk komolyan venni az egészet. Persze a nyögdécseléshez nem kellett nagyon színészkedni” – tette hozzá Vili bá’.

Persze annak idején nem volt azzal egyedül, hogy minden színészi, így szinkron munkát is elvállalt, hogy megélhessen.

„Ez is csak egy műfaj. Igaz, kell egy kicsi gyomor hozzá, de ma sem gondolom, hogy kellemetlen lenne a számomra” – mondta még el Várkonyi András, s hozzátette: azóta is jó kapcsolatot ápol a sztárrendezővel, Kovival.

Még jó, hogy a Barátok köztben nem kellett túl sok ágyjelenetben szerepelnie sorozatbeli feleségével, Magdi anyussal
Forrás: HírExtra/Bors