Csak nálunk: Exkluzív interjú Szabadi Bélával mindenről! I.

Szabadi Béla, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium volt politikai államtitkára válaszolt kérdéseinkre. A cikksorozat első részében a Fradi reklámszerződéseiről, a hivatali visszaélésről, a perről és az antiszemitizmus vádjáról beszéltünk.


Milyen tisztséget töltött be ekkor az FTC-nél?

Elnökhelyettes voltam. Az elnök pedig Torgyán József. Őt tanúként is csak egyszer hallgatták meg, már a bírósági szakban és a bizonyítási indítványunkra. Mások meghallgatását az akkori kormányból nem sikerült elérnünk, indítványainkra még választ sem kaptunk. Egyébként évtizedeken keresztül a minisztérium vezetése adta a klub vezetését. A sportlétesítmények a sportminiszterrel, Deutsch Tamással kötött megállapodás értelmében 2002. június 30-ig az FVM kezelésében maradtak (volna). Nem lehetett megtenni, hogy hagyjuk csődbe menni a Ferencvárost. A csődtömeget elődeink, Benedek Fülöp és társai hagyták ránk. Ha a Fradi csődbe megy, azzal az állam létesítményei is elértéktelenedtek volna. Torgyán József mindent megbeszélt Orbán Viktorral. A sportfinanszírozást is. Felvetette Orbánnak és az – miután megbeszélte szakértőivel – azt mondta, hogy rendben van Jóska bátyám, a reklámszerződések mehetnek.

A cégek profiljának megfelelt, hogy futballpályán hirdessenek? Fehérje feldolgozó és közraktározással foglalkozó cégekről beszélünk.

Az a baj, hogy az újságírók nem tartanak lépést a nagyon változó követelményekkel és felfogással. Ha lépést tartanának, tudnák, hogy különösen a társadalmi szerepvállalás direktívája jegyében minden hirdethető. Ezért nem kötök bele abba, hogy a hirdethetetlen Magyar Fejlesztési Bank sportpályákon is hirdeti magát. A Bayer Leverkusennél az RWE konszern a főszponzor. Az RWE energiával, vízzel és hulladékgazdálkodással foglalkozik, nagyrészt állami/önkormányzati tulajdonban van. Az ATEV-nél hasonló megfontolások merültek fel. Erre a nyilvánosságra, a környezetvédelem és a sport összekapcsolására nagy szüksége volt. Az ATEV-nek érdeke, hogy a társadalommal elfogadtassa magát, hogy az emberek a döghúsokat ne „ingyen”, a kukába, vagy a mellé dobják, hanem vállalják, hogy az elszállításért és ártalmatlanításért fizetnek. Ugyanez az érv vezeti a Paksi Atomerőművet, aminek most már futballcsapata is van. Ezt azonban már vadhajtásnak tartom. Pápán, a Fidesz fellegvárában, a fáradt éttermi sütőolajat feldolgozó cég hirdet, Pécsett a kommunális hulladékot eltakarító cég, Győrben a MÉH, Kispesten a Toi-Toi WC-ket reklámozzák. Nem lenne tehát szabad külön szabályokat felállítani Szabadi Bélának. Nem lenne szabad ilyen alapon bárkinek is tönkretenni az életét. És minden eszközt bevetni az ellenfél kiiktatására. Ahogy ezt akár az antiszemitizmus kártyájának előhúzásával tették.



Torgyán Józsefre gondol, nem?

Cikkük alapján őrá kellene gondolnom, de valójában velem kapcsolatban került elő, amikor Bauernek reagáltam a Parlamentben. Kérdezte, hogy miből tartjuk el a Ferencvárost. Azt mondtam, hogy fele akkora összegből, mint amiből az a csapat él, aminek feltehetőleg a képviselő úr drukkol.

Ez azért zsidózásnak hangzik.

Ha annak éreztem volna, biztosan nem mondom. Bauer képviselő úr apukájára gondoltam, aki a Bástya nevezetű csapatnál volt valamilyen tisztségben. Tehát, a tiltakozást esetleg a volt ÁVH-sok részéről várhattam volna, persze ha azokat ez a téma még érdekelné. Már neveltetésem miatt sem fordulhatott meg a fejemben Bauer úr értelmezése. Feltettem a honlapomra egy fontos anyagot, aminek az a címe: Az ügyészségnek mindent szabad? Zsidózni is? Javaslom, olvassák el. Amikor kihallgatták a korábban bemutatott gépkocsivezetőt/feljegyzésírót, kérdezték tőle, miért jártam az Egyesült Államokban? Azt válaszolta, hogy az amerikai izraeliták szövetségnél jártam, de nem ez került bele a meghívásomba. Ezután az ügyésszel elmeditálgatnak: ki a zsidó a kisgazdavezetők környékén? Megkérdezte az ügyész, hogy Pákh Imre zsidó? És Simon László zsidó? Ez ott van abban a jegyzőkönyvben, amit az ügyészség hivatalos helyiségében írnak le, és amit az ügyész aláírásával hitelesít. Azt hittem rosszul látok.