Újabb érzéki naptárral rukkol elő Virág!

Elkészültek a képek Voksán Virág 2011-es naptárjához, melyeket a víz és az erotika kapcsolata ihletett. A képek alapján minden körülmény ideális volt a fotózáshoz, azonban a modell másról számolt be.

A fotózás helyszínéül, a főváros mellett elterülő gyönyörű Aquapark szolgált, amit zárás után vehetett birtokba a stáb. Este héttől, éjjel fél kettőig keményen dolgoztak, amit az időjárás sem könnyített meg.

"A nyár egyik leghidegebb estéjén fotóztunk. Egész nap szakadt az eső, még szerencse, hogy estére elállt. Az utolsó pár órában már annyira fáztam, hogy csak a legmelegebb jakuzzi-ban voltam hajlandó pózolni"- mesélte mosolyogva Virág.

Az szexi fotókat Boros Istvánnak, a Playboy fotósának köszönheti Virág. Hogy mi inspirálta a képeket, arra a következő választ kaptuk:

"A dj-s elemeket a jövő évi naptáramból kihagytuk, hiszen már négy éve lemezlovasként dolgozom, tehát ez már köztudott. Most a víz és az erotika között húzódó izgalmas, titokzatos kapcsolatra akartunk rávilágítani a képi hatásokkal."

"Kiskoromban egyszer majdnem vízbe fulladtam, ennek ellenére szeretem a vizet. Bár a mai napig nem szívesen merülök víz alá, fürdeni viszont annál jobban szeretek benne"- tette hozzá a modell.

***

A fényképek nemsokára láthatóak a fotótárunkban.