Etnikai tisztogatás és esély az autonómiára

Kiváló kommunikációs fogás a politikában, amikor valaki védekezés helyett támad, vagy mondjuk azzal vádolja meg az ellenfelet, amit ő tett/tesz/készül tenni. A magyarok nem arról híresek, hogy etnikailag tisztogatnak.

Mégis megkapták már. Székelyföldön járva a román államelnök, Traian Băsescu volt az, aki etnikai tisztogatással vádolta meg az ottani magyar vezetőket, mondván nincsenek román vezetők a magyar hivatalokban – holott voltak. Más kérdés, hogy azon a Székelyföldön, ahol a lakosság 80 százaléka magyar anyanyelű székely evidens módon nem román politikai, ebből kifolyólag közigazgatási vezetőkre van szükség, hanem arra, hogy a döntéshozókat az ott élő népesség delegálja.

Az államfő mindenesetre megütközést keltő nyilatkozatával olyan párhuzamokra készteti az emberi agyat, mint hogy a Nicolae Ceauşescu által elindított falurombolás, vagy a Securitate által a magyarok ellen elkövetett embertelenségek egy lapon említhetők mondjuk a csíkszeredai polgármesteri hivatallal, amelyben kevesebb román dolgozik mint székely.

Pontos fogalmazás

Azt sejtjük, hogy az államelnök mire gondolt, amikor etnikai tisztogatást emlegetett, de azért elvárnánk a pontos fogalmazást. Március 15-én Sólyom László, Magyarország köztársasági elnöke igazi vegzatúrán esett át a román hatóságok miatt, akik sérelmezték, hogy a Székelyföldön használatos „megyei tanács” kifejezés helyett „megyei önkormányzat” kifejezést használták a látogatást bejelentő hivatalos dokumentumban. Időrendileg ugyan fordított a történet, de ha nagyon érzékenyek vagyunk a pontos fogalmazásra, akkor saját magunknak is illik pontosan fogalmazni.

Mindeközben érkezik Codrin Munteanu kovászna megyei prefektus, aki mindenhol lecseréli a magyar tisztségviselőket (legnagyobb részben románra), ahol csak tudja, nem foglalkozva az etnikai arányokkal. Ezt csak tetézte a nagykoalíciós kormány napokban elfogadott kormányrendelete, amely lehetővé teszi a decentralizált intézmények vezetőinek leváltását. Ezzel a lehetőséggel az állami intézmények élnek is. A politikai döntések következménye pedig az, hogy a magyar közösség elveszíti tisztségviselői, veszélybe sodorva az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját – ezt már Tőkés László nyilatkozta a napokban. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke hozzátette: nem várhatjuk el, hogy azok, akik nem értik a kulturális autonómiát, nem fogják érteni azt sem, hogy miért van szüksége a magyarságnak arra, hogy a saját oktatási intézményeket saját maga vezesse.

Ezt ki lehet egészíteni még azzal, hogy ha egy politikai elit a kulturális autonómia ellensége, akkor azzal a politikai elittel borzasztó nehéz lesz kiegyezni a területi autonómiáról. jelenleg ugyanis nem az látszik, hogy a román politikai elit tanulna idő közben, sőt. Inkább az látszik, hogy kötik az ebet a karóhoz, s az állam területi integritását legkevésbé sem veszélyeztető területi autonómia felé való lassú nyitás helyett még a kulturális autonómia is veszélybe került.

Kommunista gyökerek

Ezen persze nem csodálkozunk akkor, ha tudjuk, hogy a két kormányzó párt, a PSD és a PD-L vezetői elitjének politikai gyökerei a soviniszta kommunizmusba nyúlnak vissza. Legkevésbé sem meglepő ezért, hogy a román pártok közül a nemzeti liberálisokkal a legjobb a magyarság viszonya, akik ugyan szintén nem autonómiapártiak, de legalább nem is gáncsolják a magyarok által eddig elért eredményeket, mindamellett az elmúlt kormányzati ciklusban a magyarok kiválóan tudtak együttműködni a liberálisokkal.

Eddig ugyan a PNL nem sok szót hallatott az üggyel kapcsolatban, ami az adott körülmények között még pozitív fejleményként is értékelhető. Jelenleg úgy tűnik, hogy a román politikai elit legprogresszívebb, legeurópaibb alakulatát képezik a liberálisok, ami két irányból is kötelezettségeket jelent. Egyfelől Crin Antonescuéknak is sokat kell még haladni az európaiság útján, másfelől az RMDSZ-nek is tartania kell magát a stratégiai partnerséghez. Jelenleg ugyanis úgy tűnik, hogy hosszú távon ők jelentik a székelyföldi autonómia egyetlen, nagyon halvány és nagyon távoli, de legalább pislákoló reménysugarát.