Súlyos drámával mutatkozik be egy friss társulat, a L'Artistic

Izgalmas bemutatóra készül a nemrégiben alakult L'Artistic Társulat. Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza című művét viszik színpadra Budapesten, a Bethlen Téri Színházban november 18-án.

Garcia Lorca egy Andalúz faluba helyezte a történetét, ahol a címszereplő öt lányával és anyjával él. Bernarda férje elvesztése után a hagyományokat szó szerint értelmezve, miszerint nyolc évig „szellő se fújhat be az utcáról” teljes elzártságba vonul. A vasakaratú asszony börtönné változtatja házát, a bennélőket kegyetlenül megfosztva a külvilág bármiféle befolyásától, elvágva mindenkit a házon kívül zajló eseményektől. Otthonukat se anyja, se lányai nem hagyhatják el, nem érintkezhetnek senkivel. Egyedül Poncia, a cseléd hozza a híreket a valóságból. A lányok a menekvés reménye nélkül fulladoznak a zsarnoki légkörben.

A börtönükből a nők csak holtan, tébolyultan vagy házassággal szabadulhatnak. A faluban azonban nincs olyan férfi, aki elvenné a lányokat. Igaz, a legidősebbnek Angustiasnak akad egy kérője –Pepe el Romano, akit a darabban hús-vér valójában nem is láthatunk – ám ő pusztán a hozományra hajt és titokban a legfiatalabb lány szereti. 

A visszafojtott életvágy, bezártság, féltékenység, gyűlölet egyre feszültebb légkörében a robbanás elkerülhetetlen.

Garcia Lorca műve a képmutatás, az idejét múlt hagyományokhoz való görcsös ragaszkodás valamint a tekintély mindenekfelett való elfogadása, illetve az általa szentesített erőszak levegőjét árasztja. 

A L'Artistic Társulat 2023. júliusában alakult, a valódi színházért rajongó színészekből. Vezetőjük, Tigli Hande Tímea, egyben a darab rendezője. Vallja, a társadalmi közösségvállalás erősíthető az értékek közvetítésével, ami a színházi alkotás folyamatán keresztül elérhető. Az alkotáson kívül felvállalják, hogy olyan fiatal, tehetséges színésznövendékeknek, a színházi szakmára készülő lelkes fiataloknak is teret biztosítsanak, akik máshol esetleg nem találták még meg a helyüket.

A L'Artistic Társulat Lorca drámáján kívül több produkcióval is jelentkezik. Gyermekbarát társulatként szeretnék elrepíteni interaktív gyerekelőadásaikkal csodaországba minden apróságot.

Bethlen Téri Színház – November 18. 19 óra

Federico Garcia Lorca: Bernarda Alba háza

 

Bernarda Alba: Csanádi Petra 

Poncia: Koskár Alexandra 

María Jozefa: Mosonyi Boglárka 

Adela: Molnár Angéla 

Martirio: Tigli Hande Tímea 

Angustias: Novák Dézi

Magdaléna: Csörgei Nikolett 

Amelia: Munkácsi Tina 

 

Rendezőasszisztens: Molnár Angéla 

Rendező: Tigli Hande Tímea