Jótékonysági koncert a Szcientológia egyházban

A napokban harmadik alkalommal került megrendezésre a rászoruló gyermekek megsegítésére szervezett jótékonysági koncert a Szcientológia Egyház rendezvénytermében. Ez az esemény bizonyította, hogy a művészet, az esztétika, közös összefogással párosulva még a mai szenvedésekkel teli világban is csodákra képes.

A vendégeket a Szcientológia Egyház társadalmi kapcsolatok irodájának igazgatóhelyettese, Gaal Zsuzsa köszöntötte, aki családanyaként és pedagógusként megosztotta gondolatait a jótékonysági koncert fontosságáról: 

„…azért mégis kettős érzés van bennem a mai nappal kapcsolatban. Egyrészt – ahogy mondtam – boldog vagyok, hogy ez a koncert létrejött, és hogy vannak ilyen csodálatos emberek, akik nap mint nap csak annak szentelik az életüket, hogy másoknak segítsenek. Másrészt viszont szomorú vagyok, hogy szükség van ilyen rendezvényre.” 

A hangulatot olyan különleges zenészek biztosították, akik nemcsak zenei műfajaik, de koruk tekintetében is sokszínűek voltak. A 16 éves énekesnőtől a 23 éves zongoraművésznőn át, egészen a háromszoros nagypapa és rocker előadóig mindenki magas színvonalon szórakoztatta a résztvevőket. Ritmusra járó lábak és közös éneklések is bizonyították a remek hangulatot. 

A festőművészek és zenészek a résztvevőkkel együttesen összefogva két alapítvány – a Gyermekkor Alapítvány és a Gyermekétkeztetési Alapítvány – munkáját is segítették a felajánlásokkal. Ők olyan gyermekek boldogulásához járultak hozzá, mint például a kis Sári, akit szülei halálos betegsége miatt a kórházban hagytak, de hála az alapítványoknak, már boldogan és egészségesen él új családjával. 

A Szcientológia önkéntes lelkészek vezetője, Vojtilla Tímea a résztvevőknek elmondta, hiába rendelkeznek a lelkészek olyan sikeres eszközökkel, amelyekkel képesek az embereket jobb állapotba hozni, ha közben vannak, akik éheznek. Ezért is járják rendszeresen az országot, hogy a rászorulóknak segíthessenek. 

„Sajnos létezik olyan, hogy alsó tízezer. Hiszem, hogy az ilyen jótékonysági koncertekkel segíthetünk abban, hogy a művészet erejével inspiráljunk és felemeljünk másokat is egy jó cél érdekében.” 

Az előadók ezt a nap folyamán többször is bebizonyították. Nozdroviczky Sándor zongoraművész csodálatos zenei portrékat készített, mely során a közönség néhány tagjának személyre szóló zenét komponált. Ezek nem előre elgondolt dallamok voltak, hanem improvizációs játékának eredményei. 

 A zongoraművészt követte apa és lánya csodálatos duettje, majd spanyol zene és francia sanzon is elhangzott a koncert alatt. 

A legemlékezetesebb pillanat mégis a rendezvény végén történt. Ekkor a zenészekhez csatlakozott egy kislány, aki a széken állva spanyolul énekelt a közönségnek. Arcán csodaszép motívumokkal, melyet szintén a helyszínen festettek rá önkéntes művészek. 

Az emelt hangulatot tovább fokozta, amikor egy másik kislány lépett a színpadra, aki saját készítésű karkötőit kínálta eladásra, melynek teljes összegét a rászoruló gyerekeknek ajánlotta fel. Őt követte az egyik csodás festőművész, aki három festményét ajándékozta oda a gyermekkórháznak.  

Az immáron hagyománnyá vált jótékonysági koncert tökéletes példája annak, hogy együttesen, a művészet erejével milyen csodákra vagyunk képesek még a nehéz időkben is.