Szerelemlakatok: Orbán - Putyin

Valentin-nap alkalmából a orosz nagykövetség előtti akcióval hívták fel a figyelmet a Momentum politikusai a magyar kormány háborús bűnös Putyin irányába való elköteleződésére, és az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójára tervezett, áldozatokról való megemlékezésre.

 A párt frakcióvezetése szerelemlakatokat helyezett ki a nagykövetség kerítésére, amelyekre a magyar kormány tagjainak és Putyinnak, valamint embereinek nevei vannak felírva.

„Lassan egy évvel ezelőtt indított Oroszország inváziót Ukrajna ellen, akkor a magyar kormányfő már 10 éve kereste Putyin kegyeit és kvázi udvarolt neki” – kezdte az akcióról készült videóban Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője, majd hozzátette, hogy a szerelem világnapja alkalmából hozott egy “Viktor+Putyin” feliratú szerelemlakatot.

Azonban nemcsak “Viktor+Putyin” feliratú lakat került a kerítésre, hanem Semjén Zsolt és Kirill pátriárka, valamint a két ország külügyminisztereinek – Szijjártónak és Lavrovnak – nevét is viselő szerelemlakatok is kikerültek. Ezt Bedő Dávid, a párt frakcióvezető-helyettese, azzal indokolta: „Sajnos nem csak a Orbán és Putyin között “dúl a láv”, hanem a teljes magyar kormány benne van az oroszok hátsó felében.”

Tompos Mártonnak, a Momentum szóvivőjének magyarázata szerint a miniszterelnök-helyettes nemrég kapott kitüntetést az ex KGB-s pátriárkától, Szijjártó Péter pedig végignézte, ahogy az orosz titkosszolgálat behatolt a magyar külügy szervereire. „De mint tudjuk: a szerelem nem ismer tűzfalat” – zárta a videót a politikus.