A TASZ segíti a kirúgott tanárokat

Pontosan egy hete nyolc olyan pedagógus veszítette el munkáját, akik kiálltak magukért és a rájuk bízott diákok jövőjéért.Ezért a Társaság a Szabadságjogokért pert indít, az állam ellen.

A TASZ gondolja, hogy ez a retorzió aránytalan volt, ezért Sziklai Tamás ügyvéd képviseletével jogi eljárást indít a tanárok érdekében. A keresetet még ebben a hónapban beadják a bíróságnak. Jogi segítségüket továbbra is felajánlják minden olyan tanárnak, akit a tiltakozás miatt retorzió ér. Számukra október óta ingyenes munkajogi jogsegélyt is biztosítanak, amelyet péntekenként 10-12 óra között tudnak hívni a +36 1 279 22 35 számon.

A pedagógusok mellett a diákoknak és szüleiknek is jogi segítséget nyújt a TASZ. Egy olyan per felépítésén dolgoznak, amellyel bizonyítani lehet, hogy az állam nem teljesíti a feladatát, és megsérti a tanulók oktatáshoz való jogát azzal, hogy az iskolákban nincs elég vagy megfelelő végzettségű pedagógus.

A megmozdulások kezdete óta folyamatosan segítik a pedagógus-szakszervezetek munkáját is, és jogi tanácsokkal látják el a diáktüntetések szervezőit. A tiltakozó diákok számára a legfontosabb tudnivalókat a TikTokon is feldolgozzák. A tüntetések idején telefonos forródrótot üzemeltetnek, a nagyobb tiltakozásokon pedig jogi megfigyelőik is jelen vannak, hogy a helyszínen láthassák el tanácsokkal a szervezőket és résztvevőket. Regionális irodáiknak köszönhetően Pécsen és Debrecenben is személyesen vannak jelen a fontos tüntetéseken. 

A TASZ forródrót a december 8-i országos ülősztrájkra tekintettel egész nap élni fog, és akár munkajogi kérdésekkel is kereshetik őket a pedagógusok. 

A honlapjunkon összegyűjtötték a tanárok, szülők és diákok számára is, hogy mit kell tudni a tiltakozásról a közoktatásban. 

 

Forrás: TASZ