Új költségvetés kell

Teljesen új költségvetésre van szükség! – reagálás a Kormányinfón elhangzottakra.

Az MSZP közleménye

Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón beismerte, hogy nem tudja megmondani, milyen főbb számokkal kalkulálnak a jövő évi költségvetésben, mert az megjósolhatatlan a jelenlegi gazdasági helyzetben. Az MSZP szerint teljesen új, a valós helyzetre építő költségvetésre van szükség, nem elfogadható a már elfogadott javítgatása.

Más országokban a jövő évi költségvetést általában az előző év decemberében szokták elfogadni, ehhez képest a Parlament már június közepén megszavazta azt. Az MSZP a 2023-as költségvetés vitája kapcsán többször elmondta, hogy tarthatatlan és fiktív a jövő évre tervezett büdzsé. 

Három olyan szám is megjelent a 2023-as költségvetésben, amik már várhatóan nem lesznek reálisak jövőre. A költségvetés 2023-ra 5,2 százalékos inflációval számol, ami ehhez képest jelenleg 20 százaléknál tart, a másik irreális szám a 4,1 százalékos gazdasági növekedés, holott várhatóan ez inkább 0 százalékos lesz, illetve a recesszió felé is fordulhat. Harmadszor pedig a jövő évi költségvetés 371 forintos euróárfolyammal számol, ami jelenleg 418 forint körül mozog.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy a valós helyzetre építő, új költségvetést nyújtson be a Parlament Költségvetési bizottságának. És elvárjuk, hogy ebben az új költségvetésben a 2023. január 1-jén esedékes nyugdíjemelés mértékét ne a Fidesz-kormány által javasolt 5,2 százalékos infláció alapján állapítsák meg, hanem 15,7 százalékkal emelkedjenek a nyugdíjak a 2022. augusztusi nyugdíjas fogyasztói árindex alapján, amit a KSH állapított me