A jótékonyság világnapján fókuszban az iskolások

Hazánk jelesre vizsgázott nemcsak a covid járvány első hullámai alatt a rászorulók támogatásában, hanem azután a menekültek érdekében történő össznépi adakozásban is. Talán nem véletlen az, hogy az ENSZ éppen magyar javaslatra nyilvánította szeptember 5-ét a jótékonyság világnapjának.

Szeptember hónap pedig az iskolakezdésről is szól, ezért a jótékonysággal foglalkozó szervezetek fókuszában most az iskolások vannak. Ahogy az iskola beindult, kirajzolódni látszik a rászoruló gyerekek egyre növekvő száma is.

A budapesti Tündérpakk Alapítvány egy közhasznú civil szervezet, amely már évek óta nagy sikerrel országos tanszergyűjtést szervez az iskolakezdésre. Idén olyan döbbenetes mennyiségű igény érkezik be hozzájuk, hogy alig győzik az igényeket kielégíteni, és további összefogásra van szükségük.

A mai árak mellett még egy átlagos család számára is megterhelő lehet anyagilag az iskolakezdés, a mély-szegénységben élő gyerekek pedig külső támogatás nélkül nem is tudnának rendesen iskolába járni. Idén az első napok után még budapesti iskolákból is érkeznek hívások a Tündérpakkhoz, hogy tanszereket igényeljenek olyan gyermekek számára, akiknél észrevették, hogy a szülők nem képesek a kötelező tanszereket megvásárolni.

Szerencsére a Tündérpakk nincs egyedül, rengeteg adományt kaptak az elmúlt hetekben az ország minden tájáról a FOXPOST automatáin keresztül. Az iskolákból és magánszemélyektől folyamatosan érkező igények miatt továbbra is szükségük van segítségre, és a FOXPOST ingyenesen szállít nekik adományokat szeptember 15-ig.
Személyesen pedig a XIV. kerületi központjukba érkeznek az adományok magánszemélyektől, cégektől, vagy épp a szcientológia önkéntes lelkészektől, akik már évek óta támogatják a Tündérpakkot.

Az ideális persze az lenne, ha nem lenne szükség jótékonykodásra, és nem lennének rászorulók, ám egyenlőre igencsak nem ez a helyzet. Így a jótékonyság világnapja lehet emlékeztető arra, hogy összefogással kisegíthetjük azokat, akik bajban kerültek.