Hogyan hozzuk be a természetet lakásunkba?

Azok számára, akik kertes házban élnek, a természet, a friss levegő és a növények bármikor élvezhetők, legyen szó egy kint eltöltött ebédről vagy délutáni kávéról. Akik azonban lakásban élnek, ezzel a luxussal nem számolhatnak. Ilyenkor a természetközelség nagyon gyorsan válhat hiányzóvá. Emiatt is annyira népszerűek a természetközeli stílusok a lakberendezés terén.

Néhány apró trükkel nem kell a teljes lakásodat új stílusban kialakítanod, azonban mégis természetközelivé teheted nappalidat vagy hálószobádat. Nézzük tehát meg együtt, hogy hogyan hozzuk be a természetet lakásunkba.

Élővirágok és művirágok

Legegyszerűbben különböző növények elhelyezésével érheted el a vágyott eredményt, azaz a természetközeli érzetet lakás dekorációval. Lakásod tájolása, hőmérséklete és világossága alapján kell majd az élő növényeket kiválasztanod. Hiszen nem minden fajta viseli ugyanolyan jól a különböző környezetet. Amíg például az anyósnyelv és a törpebors jól érzik magukat sötétebb lakásban is, addig a pozsgások és a kaktuszok bizony sok fényt igényelnek majd. Emellett külön kihívás tud lenni a túl párás fürdőszoba vagy a hidegebb ablakpárkányok és folyosók. Ezeket mindenképpen figyelembe kell venni az adott növények beszerzésekor.

Talán emiatt is annyira népszerűek a művirágok, amelyekből ma már igazán igényes és szép darabokat kaphatunk – nem kell tehát taszító korókra gondolni a szó hallatán. Legyen szó rózsáról, tulipánról, orchideáról vagy muskátliról, számos művirágot találhatunk meg. Nem csak vázába helyezhető, hanem felfüggeszthető vagy cserépbe rendezhető darabokat is könnyen találhatunk.

Kopogtatók

A virágok használatakor ugyan sokan elfelejtik, azonban a kopogtatók között is számos virágos darabot találhatunk otthonra. Ezeket általában színek szerint találhatjuk meg az üzletek kínálatában, azonban az évszakok szerinti csoportosítás sem ritka. Érdemes tehát a beszerzés előtt kitalálni, hogy milyen színeket szeretnénk viszont látni a kopogtató koszorúban, vagy esetleg melyik évszakra szeretnénk majd feltenni őket.

Láthatjuk tehát, hogy néhány jól elhelyezett növénnyel gyönyörű, természetközeli lakás varázsolhatunk magunknak – és mindezt nagyobb felújítási munkálatok nélkül.

(Fotó: Ewalds.hu)