Az Európai Unió tagországainak vezetői megállapodtak Ukrajna és Moldova tagjelölt státuszának megadásáról - jelentette be Charles Michel, az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke Twitter-üzenetében csütörtök este.

Charles Michel a tagállami vezetők csütörtökön kezdődött, kétnaposra tervezett csúcstalálkozóján elért megállapodását "történelmi pillanatnak" nevezte, és azt írta: a "mai nap döntő lépést jelent" Ukrajna és Moldova Európai Unió felé vezető útján.
    
Az Európai Tanács elnöke a tanácskozás első munkanapját lezáró sajtótájékoztatóján közölte: a tagállami vezetők úgy döntöttek, hogy elismerik Georgia európai perspektíváját és készek a tagjelölt státusz megadására, amint Tbiliszi foglalkozni kezd a megkövetelt prioritásokkal.
   
 "Gratulálok a grúz népnek. Történelmi pillanat ez az EU és Georgia kapcsolataiban: az ország jövője az Európai Unión belül van" - fogalmazott.
   
 Az Európai Unió döntése erős üzentet hordoz az egységről, az elhatározottságról. Arról, hogy az unió folytatja az Ukrajnának már eddig nyújtott, főként humanitárius, pénzügyi, anyagi és politikai támogatás folytatását, külön figyelemmel a konfliktusnak a globális élelmezésbiztonsági válságra gyakorolt hatására.
    
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében azt írta: a döntés "mindannyiunkat megerősít". Erősíti az Európai Uniót, de különösen Ukrajnát, Moldovát és Georgiát Oroszországgal szemben - tette hozzá.
    
"Az Európai Unió döntése ismét megmutatta a világnak, hogy egységes és erős a külső fenyegetésekkel szemben" - fogalmazott.
    
A brüsszeli testület elnöke a sajtótájékoztatón a tagállami vezetők döntését meghatározó pillanatnak nevezte, és kiemelte: a megállapodás biztosítja az európai perspektívát Ukrajna és Moldova mellett Georgia számára is. Kijelöli számukra az EU-ba tartó utat. Noha mindhárom országnak még sok tennivalója van a kritériumoknak való megfeleléshez, hangoztatott meggyőződése szerint a lehető leggyorsabban fognak haladni a szükséges reformok végrehajtásával.
    
Georgia európai perspektívájával összefüggésben azt mondta: "az EU-tagság iránti erős vágya adja majd Georgiának a legnagyobb motivációt". Hozzátette, az ország erős gazdasággal rendelkezik és sokat fejlődött az utóbbi években, de fontos reformokat kell még végrehajtania, és politikai egységet kell mutatnia.
    
Emmanuel Macron francia elnök üdvözölte és történelminek nevezet a tagállamok döntését. Kijelentette: a tagjelölti státusz megadása Ukrajnának "nagyon erős jelzést" küld Oroszországnak arról, hogy az EU határozottan támogatja Kijev uniós törekvéseit és az orosz agresszióval szembeni fellépését.
    
Arra figyelmeztetett, hogy a csatlakozási folyamat "megterhelő lesz". Elismerte továbbá, hogy a döntés Oroszország ukrajnai háborújához kapcsolódik. "A döntés politikai, ezt teljes mértékben elismerem" - fogalmazott a francia elnök.

Forrás: MTI