Az MSZP a szakszervezetek mellett

Segíteni kell a Tungsramból elbocsátandó dolgozóknak! - az MSZP reagálása az ITM nyilatkozatára.

Az MSZP közleménye

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Tungsramnál bejelentett elbocsátások kapcsán kiadott nyilatkozata egy konkrétumok nélküli vízió. Bár a minisztérium szerint a kormány fokozott figyelmet fordít a munkavállalók helyzetének rendezésére, ugyanakkor a mai nyilatkozatból csak annyi derül ki, hogy személyre szabott álláskeresési juttatásban gondolkoznak. Az továbbra is rejtély, hogy ez pontosan mit takar, és hogy mennyi forrás áll ehhez rendelkezésre. 

A Tungsram Dolgozók Független Szakszervezete az egyeztetéseken azt kívánja elérni, hogy a Munka törvénykönyvében rögzítettnél kedvezőbb kondíciókkal távozhassanak az érintett munkavállalók. Hogy állnak ezek a tárgyalások? Mi lesz azokkal a munkavállalókkal, akik nyugdíj közelében vannak?

Az MSZP nevében, de az ott dolgozók és különösen az utcára kerüléssel fenyegetett alkalmazottak érdekében továbbra is kérjük, hogy a kormány haladéktalanul hívja le az ilyen helyzetekre szóló EU-s forrásokat. Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap olyan embereknek nyújt segítséget, akik a globalizáció által okozott gazdasági változások következtében elveszítették állásukat. Ebből az uniós pénzből lehet támogatni az érintetteket abban, hogy új munkahelyet találjanak, saját vállalkozást indítsanak, oktatásban, illetve átképzésben vehessenek részt. 

Az MSZP már többször felhívta a kormány figyelmét arra, hogy a stratégiai megállapodásokban szerepeljen végre a dolgozók védelme, munkajogi és munkavédelmi biztonságuk garantálása, ha már több milliárd forint magyar adófizetői pénzből támogatják ezeket a cégeket. 

Minden nehéz helyzetbe kerülő magyar munkavállalónak jár egy esély, ezért az MSZP fokozott figyelemmel kíséri a kormány közleményét követő tetteket, remélve, hogy hatékony segítséget fognak végre nyújtani a stratégia partnerük által utcára tenni akart 1.600 dolgozónak