Jogerős: bűnös a Magyar Nemzet

A Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy Szikszai Péter és a Magyar Nemzet főszerkesztője, Toót-Holló Tamást becsületsértés vádjában bűnösök, és egy év próbára bocsátást ró ki rájuk a Szabó Tímeával kapcsolatos híresztelések miatt.

Szabó Tímea közleménye:

Pereltem, megnyertem. A Fővárosi Törvényszék jogerősen is bűnösnek mondta ki Szikszai Péter kormánypárti médiacsatlóst és Toót-Holló Tamást, a Magyar Nemzet főszerkesztőjét becsületsértés vádjában. Büntetésük egy év próbára bocsátás.

A Törvényszék megerősítette a Pesti Központi Kerületi Bíróság első fokú ítéletét, miszerint a „Zummer Fülöp” álnéven írt cikknek semmi köze nem volt a képviselői munkámhoz, a cikket a bíróság olyan szinten öncélúan gyalázkodónak ítélte, ami a becsület csorbítására messzemenően alkalmas.

A cikk kizárólag arra szolgált, hogy engem egy kiirtandó állati faj szintjére alacsonyítson.

Az ítéleten nem csodálkozunk. A Magyar Nemzet, Origo, Pesti Srácok, HírTV és a fideszes orbáni hazugsággyár többi tagja évek óta sorra veszítik el a sajtópereket. Az viszont vérlázító, hogy a hazugságaikkal és mocskolódásaikkal sorra foglalják le a bíróságok munkáját.

Szikszai és Toót-Holló bűnösök. Fontos ítélet és üzenet ez a 30-as évek gyűlölködéseit idéző kormánypártoknak és az őket kiszolgáló lakájmédiának két hónappal a választás előtt. A Magyar Nemzetben megjelent cikk, amely engem egy kullancshoz és egy kiírtandó fajhoz hasonlított a bíróság szerint is olyan időket idéz, amiket az emberiség egyszer már átélt, és ami a 20. század és talán az egész történelem legsötétebb korszaka volt. Aki ilyet leír, jóváhagy, anyagilag támogat, az bűnös.

Szikszai és Toót-Holló azzal érveltek a tárgyaláson, hogy az írás egy szatíra. A wikiszótár szerint a szatíra egy "szórakoztató", "vidám hangvételű" műfaj. A Magyar Nemzet és társai szerint tehát ha valakit baktériumhoz vagy kullancshoz hasonlítanak, ahogy ezt a nácik anno tették a zsidókkal, az egy "vidám hangvételű" írás.

A kormánypárti "sajtó" szerint nyilván Goebbels is egy rendkívül "szórakoztató", "vidám hangvételű" ember volt.

Egy közszereplőnek sok mindent el kell viselnie. Politikusként ezt pontosan tudom. Nem véletlen, hogy a Magyar Nemzet és Szikszai cikke volt 11 év képviselői munka után az első alkalom, amikor én az engem ért „vélemény” miatt bárkivel szemben büntető- és polgári peres eljárást kezdeményeztem.

Viszont azóta több pert is indítottam a rólam folyó folyamatos kormánypárti hazudozás miatt. És ahogy ezt is, azokat is meg fogom nyerni.

Április után pedig az egyik legfontosabb feladatunk az lesz, hogy megállítsuk a gyűlöletkeltést, a hazugsággyártást, és elzárjuk a közpénzcsapokat az Orbánt kiszolgáló lakájmédia előtt.

Felszabadítjuk a közmédiát Orbánék uralma alól, és végre visszaállítjuk a sajtó szabadságát!