Pervesztés a kormánymédiában

Újabb pert nyert Gyöngyösi Márton és Z. Kárpát Dániel a róluk közölt fideszes hazugságok miatt - jelezte a Jobbik közleményében.

A Jobbik közleménye:

Még a 2018-as országgyűlési választási kampány utolsó napjaiban találta ki a Fidesz, hogy a Jobbik két politikusát, Gyöngyösi Mártont és Z. Kárpát Dánielt mindenképpen le kell járatni. Természetesen olyat, amivel alappal vádolni lehetne őket, akkor sem tudtak felhozni, ezért a jól bevált módszerhez folyamodtak: a lakájmédiájukkal minden alap nélküli hazugságot kezdtek terjeszteni róluk, mégpedig azt, hogy méregdrága ingatlanokban laknak, azonban ezeket nem tüntették fel a vagyonnyilatkozataikban, és szüleik, rokonaik nevére íratták azokat.

A két politikus emiatt több pert is indított kormánypárti propagandakiadványok ellen, most a Mediaworks kiadásában megjelenő Heves megyei pártlap online változata volt soron. Természetesen a Heol néven elérhető hazugsággyár sem tudott semmit bizonyítani a bírósági eljárásban, így a Fővárosi Ítélőtábla immáron jogerős ítéletben kötelezte őket sérelemdíj és perköltség megfizetésére.