Dél-Korea az új barátunk

Komoly perspektívát lát Magyarország és Dél-Korea kétoldalú kapcsolataiban Áder János államfő, aki szerdán hivatalában fogadta Mun Dzse Int, a Koreai Köztársaság elnökét.

Az államfő a találkozót követően a dél-koreai partnerével közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Dél-Korea az egyik legfontosabb befektető Magyarországon, eddig több mint 5 milliárd dolláros befektetésével. E tekintetben 2019-ben még Németországot is megelőzte.
    
Áder János szólt arról is, hogy a koreai elnökkel kedden, a Glasgow-i klímacsúcson is találkozott, a két ország klímacéljai pedig több ponton egyeznek: mindkét állam célja, hogy 2050-ig karbonsemlegessé váljon, ahogy abban is egyetértenek, hogy ez az atomenergia használata nélkül nem lehetséges.
    
Az államfő említést tett arról a gazdasági növekedésről, amelyet Dél-Korea az elmúlt hat-hét évtizedben magáénak tudhatott.
    
Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a klímasemlegesség elérése további erőfeszítéseket és fejlesztéseket igényel, amely további lehetőséget ad a két ország együttműködésére tudományos, technológiai és gazdasági téren egyaránt.
    
Mun Dzse In, aki húsz év után az első dél-koreai elnök, aki Magyarországra látogat, megerősítette a szándékot, hogy a két ország kapcsolatát a stratégiai partnerség szintjére emeljék.
    
Emlékeztetett, hogy a két ország árucsereforgalma tavaly a járvány ellenére döntött rekordot. Rámutatott: mivel Dél-Korea az innovatív területekre fektet be Magyarországon, például az elektromos autók vagy az akkumulátorok terén, a kapcsolatok tovább bővíthetők.
    
Köszönetet mondott azért is, hogy a Hableány hajókatasztrófa után Magyarország minden segítséget megadott az áldozatok felkutatásához és egy méltó emlékhelyet is kialakított.
    
Elismerően szólt arról, hogy Magyarország a térségből elsőként vette fel a diplomáciai kapcsolatot országával, és arról is, hogy csütörtökön Dél-Koreával egészülhet ki a visegrádi országok tanácskozása.
    
Szólt a két Korea közötti párbeszéd fontosságáról is, és köszöntet mondott Magyarország támogatásáért ezen a téren.

Forrás: MTI