A szakállformák trendjeiről

A férfiak évszázadok óta viselnek szakállat, hiszen a férfiasság egyik leghatározottabb szimbóluma. Míg régen nem igazán válogattak a formák között, addig a 21. század férfija már számos fazon közül választhat magának. Járjunk utána együtt a trendeknek!

Az ősi viselet

Szakállat már az ősember is hordott. Valószínűleg ő nem sokat törődött azzal, hogy kigondolja, mi áll jól neki. Az évszázadok pedig lassan teltek és múltak, de még mindig nem veszített a népszerűségéből. Egyedül a 17-18. század táján készült festményeken fedezhetsz fel sima arcbőrrel modellt álló férfiakat. Ennek pedig az volt az oka, hogy a jó modort a borotváltsággal hozták összefüggésbe. A 2020-as évekre pedig ott tartunk, hogy a szakáll újra szexi.

Induljunk az alapoktól!

Egy jól megválasztott formához először is szakállra van szükséged. A szakállnövesztés abszolút türelemjáték. Hosszú hetekbe kerül, míg eléred a vágyott hosszt. Ebben az időszakban szükséged lesz a kitartásra is, hiszen sokáig nem azt látod a tükörben, amit szeretnél. Motiválhatod magad azzal, ha a tükör mellé kitűzöl egy fotót, amelyen azt a fazont látod, ami felé épp igyekszel. Fontos, hogy már a növekedési fázisban is ápold a szakállad! Használj kifejezetten erre a szőrre kifejlesztett sampont vagy hidratálót!

A forma

Amikor a szakáll mellett döntesz, már akkor érdemes elmélyülnöd a formák és fazonok világában. Ahhoz, hogy igazán jól álljon neked a szőr, érdemes a fej- és az arcformádat is figyelembe venned. Nagyon sok cikk és szakember foglalkozik a kérdéssel, kutass vagy kérdezz tőlük bátran!

A lehetséges fazonok

A szakáll kistestvére a borosta. Ez a fazon tényleg minden férfinak jól áll. Hozza a kicsit lezser, rosszfiús érzést, ami sok lánynál nyerő lehet. Ha csak a borosta mellett teszed le a voksod, akkor nagyon fontos a helyes borotválkozás. Ehhez kínál termékeket számodra a #Barba Italiana márka.

A borostából lesz aztán az úgynevezett rövid szakáll. A rövidből a közepes, a közepesből pedig a hosszú. Ezeket a kategóriákat a borbélyok a szőr hosszúságából állítják fel. Hosszúnak egyébként a 6 mm-es vagy annál nagyobb szőrt tartják. 

Ha úgy veszed észre, hogy elég tömötten nő a szakállad, akkor próbálkozz meg a teljes szakállal. Ez a forma azonban elég nagy odafigyelést igényel, különben rendezetlen hatást kelt. A bandholz fazon tulajdonképpen a hipster fazon, de az ápolásra ennél is nagy hangsúlyt kell majd fektetni.

A rövid változatokból is sok fazon létezik. Lehet kecskeszakállad, bajusszal vagy anélkül. Ha összenöveszted a bajuszoddal, az már körszakáll. Ha a bajuszt hosszabbra hagyod, az pedig az imperial fazon. Ha nyújtani szeretnéd az arcodat, akkor válaszd a francia villa formát vagy a Van Dyke szakállat. 

Amint látod a lehetőségek tárháza végtelen. Vágj bele bátran, hiszen biztosan találni fogsz olyan formát, ami neked is jól áll!