Kiállítás a köröndön: Túl...

A tavalyi siker után idén is megszervezték a budapesti Kodály köröndön látható szabadtéri kiállítást "Túl..." címmel. A 2020-as Standby tárlat után idén szintén negyven festőművész és fotós képének nyomata került a kerítésre, időjárás álló lemezre, amit bárki szabadon megtekinthet.

A budapesti Kodály köröndön izgalmas kiállításba botolhatunk. Olyan művek tűnnek elénk a kerítéseken, amelyek reményt keltenek, életerőt sugároznak, jókedvet, derűt vagy játékos humort ábrázolnak. Lelki kapaszkodóként szolgáló témákat vetnek fel. Mesélnek a természetről, szépségről, családról, emberi kapcsolatokról, földi élvezetekről, sőt megjelenik bennük a földön túli tér, a történeti és kulturális hagyomány vagy a transzcendencia. Az alkotások kiemelt motívuma a fény, az élet, a szellem és a bizakodás.

Szilléry Éva, a kiállítás szervezője megkeresésünkre elmondta: idén több tárlatvezetést is tartanak, a következő szeptember 17-én, pénteken lesz délután fél hatkor, amit Bojár Iván András művészettörténész, építészetkritikus tart. Mint elárulta, nem csak a műveken vezeti majd végig az érdeklődőket, de a köröndön található házak történetét is elmondja. "Valójában ez egy kis városjáró séta is." 

Esőnap: Szeptember 20, hétfő, 17:30.

 

Barakonyi Zsombor: Hint of Happiness

A festményeket Sturcz János művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, a fotókat Raden Hannawati grafikus, társszervező válogatta.

A kiállítást a Nemzeti Kulturális Alap (www.nka.hu), Terézváros Önkormányzata és a Béres Alapítvány támogatta.

 

Pályi Zsófia: Lebegés

Kiállító művészek:

Asztalos Zsolt
Ázbej Kristóf
Bach Máté
Baksai József
Barakonyi Zsombor
Bácsi Róbert László
Bondor Csilla
Cedric af Geijersstam
Czene Márta
Dobos Tamás
Gesztelyi Nagy Zsuzsanna
Gordon Eszter
Gömör Tamás
Hegedüs Róbert
Hirling Bálint
Horváth Katalin Fanni
iski Kocsis Tibor
Jovián György
Kondor Attila
Kudász Gábor Arion

Lajta Gábor
Mayer Éva
Mátrai Erik
Mónus Márton
Móricz Sabján Simon
Papageorgiu Andrea
Pályi Zsófia
Révész Anna
Sághy Tímea
Szabó Ábel
Szigeti Tamás
Szikra Ágnes
Szurcsik József
Takáts Márton
Tayler Patrick
Teknős Miklós
Verebics Ágnes
Verebics Katalin
Vető Orsolya Lia
Weiler Péter