Az izoláltság ihlette Sting új albumát

Az énekes minden reggelt egy kiadós úszással kezd: számára olyan ez, mint egy vallási rituálé. „Maga az album is vízfolyam-szerű, a rajta szereplő dalokat pedig különböző világokban élő emberek kötik össze – mintha sok-sok híd lenne közöttük” – mondta november 19-én megjelenő, The Bridge („A híd”) című lemezéről.

Bár a The Bridge olyan, mint egy válogatás Sting eddigi legnagyobb slágereiből, mégis minden dala vadonatúj: egyszerre modern, és érezhetők rajta az énekes jól megszokott stílusjegyei. Ahogy ő mondja: „Ezek a dalok két különböző hely között léteznek, két különböző lelkiállapot között, élet és halál között, kapcsolatok között. Olyanok, mint mi magunk: nem találják a helyüket, szükségük van egy hídra, hogy átjuthassanak egyik oldalról a másikra.”

A vírushelyzet miatt a stúdiómunkálatok folyamata is tökéletesen illeszkedett ehhez a metaforához, ugyanis minden közreműködő zenész digitálisan csatlakozott be a felvételekbe. Mindezek mellett természetesen Stinget is nagyon megviselte, hogy az eddigi világutazó létet kényszerből otthon ülésre kellett cserélnie. Fogalma sem volt arról, mikor mehet újra turnézni, az egész korábbi életét házi stúdiója jelentette számára. 

Szigorú napirendet alakított ki, és belekezdett a dalszerzésbe, azonban először nem volt elégedett a végeredménnyel. Úgy érezte, a szerzemények nem állnak össze teljes egésszé: „Bár nem siettem sehová, mégis zavart, hogy sokáig csak töredékeket láttam, amelyek között nincsen kapcsolat. Ideje volt egyet hátralépni. Ekkor vettem észre, hogy amikről hónapokig azt hittem, különálló dalok, valójában egy folyam részei.”

A The Bridge egyszerre klasszikus és újszerű hangzásáért azok a zenészek is felelnek, akikkel Sting kollaborált az albumon, ők ugyanis az énekes régi barátai. Három dalt is együtt írt például Dominic Millerrel, akivel már több korábbi szerzeményén is dolgozott együtt. Miller mellett feltűnik a lemezen többek között Maya Jane Coles angol-japán techno dj, valamint Branford Marsalis szaxofonos, aki zenélt Sting első szólóalbumán is. 

A keverésért a négyszeres Grammy-díjas Robert Orton (The Police, Lady Gaga, Lana Del Rey, Robbie Williams, Backstreet Boys) felelt. „Számomra az a legfontosabb, hogy egy lemeznek egyedi hangja legyen. Ezen az albumon pedig nagyon nagyon közelről hallható az ének: ha valaki meghallgatja, úgy érezheti, mintha a fejében énekelnék” – mondta Sting azzal kapcsolatban, hogy milyen hatást szeretett volna elérni a hangzással. 

A The Bridge november 19-től elérhető digitális és fizikai formátumban, valamint minden streaming platformon – a lemezről az első dal, az If It’s Love pedig már meghallgatható. 

Forrás: Universal Music